Costa is eljárta a globalista harci táncot a mai EU-csúcs előtt
Itt az ideje, hogy elveinket valós tettekre váltsuk, a brüsszeli rendkívüli uniós csúcstalálkozó erről szól – jelentette ki António Costa, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtöki, Ukrajnáról szóló rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően.
Videoüzenetében a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke hangsúlyozta: az Európai Unió megteszi az eddigi legkonkrétabb lépést a védelem Európájának felépítése érdekében. „Csak úgy tudjuk szavatolni a békét és a biztonságot Ukrajnában és Európában, ha erősek vagyunk, és ezért az EU a valaha volt legnagyobb védelmi erőfeszítéseit teszi meg” – fogalmazott. Közölte, a tagállami vezetők a múlt hónapban meghatározták az elveket, négy héttel később pedig azokat már valós tettekre, valamint valós befektetésekre és valós képességek megteremtésére fordítják. Ez – mint kiemelte – nem csak a kiadásokról szól, hanem az elrettentőképesség erősítéséről, a kontinens védelméről, valamint Európa versenyképességének fokozásáról. Kijelentette: több befektetés több képességet jelent, ez pedig átadható Ukrajna számára is, az országnak ugyanis – mint emlékeztetett – támogatásra van szüksége. Az igazságos és tartós béke biztosítása Ukrajnában elengedhetetlen Európa saját biztonsága szempontjából is – húzta alá.
„A nap végén mit is akarunk? Békét és biztonságot. Ezt csak úgy tudjuk garantálni, ha erősek vagyunk” – fogalmazott az unió tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke, majd hozzátette: a rendkívüli uniós csúcstalálkozó erről szól.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…