Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy 17 éves bukaresti diákot
Egy bukaresti 17 éves középiskolás diák kiadatását kérte egy New York-i bíróság Romániától, aki ellen nemzetközi terrorfenyegetés, az Egyesült Államok elleni összeesküvés, tömegpusztító fegyverekkel fenyegetés, kiskorúak szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia gyanújával vizsgálódik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) – jelentette a Libertatea című hírportál.
A kamasz saját bevallása szerint 2023 őszétől – 15 éves korától – kezdődően több mint 450 alkalommal fenyegetett meg bombák felrobbantásával, illetve fegyveres támadással amerikai és brit tanintézményeket, pánikot keltve a tanulók és tanárok között, jelentős anyagi károkat is okozva a rendvédelmi hatóságoknak. A vádirat szerint a gyanúsított két amerikai kiskorú lányt vett rá szerelmet színlelve, vagy zsarolással, hogy pornográf tartalmú fotókat küldjenek neki magukról, megcsonkítsák magukat, vagy állatokat kínozzanak.
A bukaresti diák már tavaly a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) látókörébe került, miután hazai iskolákat és kórházakat is robbantással fenyegetett. A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) emiatt terrorfenyegetés gyanújával indított vizsgálatot, de végül úgy döntött, hogy nem emel vádat ellene, csak pénzbírságot javasolt, mert a telefonos és internetes csatornákon eljuttatott fenyegetéseinek nem volt valóságalapja.
Az FBI szerint azonban a bukaresti középiskolás egy online bűnszervezet aktív tagja amely fiatalok beszervezésével, az erőszak és szexuális kizsákmányolás népszerűsítésével, mindennapos gyakorlatként történő elfogadtatásával próbálja elérni célját, az Egyesült Államok és a civilizált társadalom elpusztítását. Az amerikai kiadatási kérelem nyomán a bukaresti fiatalt decemberben őrizetbe vették, majd házi őrizetbe helyezték a jogerős végzés megszületéséig.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…