„Soha nem volt még ilyen nagy a háború kockázata az Európai Unióban”
„Soha nem volt még ilyen nagy a háború kockázata az európai kontinensen, az Európai Unióban, mert közel 15 éve a fenyegetés fokozatosan közelít, a frontvonal egyre közelebb kerül hozzánk” – fogalmazott hétfőn Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter a France Inter közrádióban, néhány órával az ukrajnai háborúról és Európa biztonságáról tartandó parlamenti vita előtt.
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint „a frontvonal egyre közelebb kerül hozzánk” Oroszország „imperialista törekvései”, nevezetesen az Ukrajna ellen indított háború miatt. „Oroszország ukrajnai agressziós háborújának befejezéséhez azt szeretnénk, hogy az Egyesült Államok nyomásgyakorlással tárgyalóasztalhoz ültesse Vlagyimir Putyint, ő pedig egyezzen bele, hogy egyszer s mindenkorra véget vet imperialista törekvéseinek, amelyek egyre közelebb hozták a frontvonalat hozzánk” – mondta a külügyminiszter.
Barrot üdvözölte a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében 15 ország részvételével összehívott vasárnapi londoni csúcstalálkozó eredményét, és kijelentette, hogy „felébredt az európaiak egy jelentős része, akik eddig nem voltak hajlandók észrevenni, hogy mi a helyzet”. Ezek az európai országok szerinte most már meg vannak győződve arról: „Európának képesnek kell lennie arra, hogy saját védelmét és biztonságát garantálja, és hogy működésbe kell léptetni a szükséges eszközöket ahhoz, hogy soha többé ne kelljen az Egyesült Államoktól megkérdeznünk, mit tud tenni az európai biztonságért”.
A francia miniszter kifejtette, hogy a Franciaország és Nagy-Britannia által előterjesztett javaslat egy egyhónapos ukrajnai tűzszünetre „a levegőben, a tengeren és az energetikai infrastruktúrákban (…) annak ellenőrzésére szolgál, hogy Oroszország valóban hajlandó-e véget vetni ennek a háborúnak”. Hozzátette, hogy ez kezdetben nem jelentené az orosz csapatok szárazföldi kivonását. „Ezután kezdődnek majd az igazi béketárgyalások, mert mi békét akarunk, de szilárd és tartós békét” – hangsúlyozta. Barrot szerint „lehetséges” a párbeszéd folytatása Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között a pénteki washingtoni heves konfrontációt követően. „Úgy vélem, hogy mindkét oldalon megvan az elszántság, egy közös meggyőződés, hogy Ukrajna, az európaiak és az amerikaiak érdeke is az, hogy gátat szabjunk az orosz imperializmusnak” – mondta a francia külügyminiszter.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…