LEGOLVASOTTABB


Európa is tanulhatna Trump bevándorlási intézkedéseiből

Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására, eközben mélypontra csökkent a törvénytelen határátlépések száma.

Donald Trump elnöksége első teljes hónapjában, februárban 8326 embert tartóztattak fel illegális határátlépést követően, ami történelmi mélypontnak számít (Fotó: SITA/AP/Eric Gay)
❚❚

A Pentagon közleménye szerint Stryker páncélozott járművek köré szervezett bevetési egységek (Stryker Brigade Combat Team) kezdik meg a szolgálatot a határon légi támogatással kiegészítve. A tervek szerint az erősítést a következő hetekben telepítik a több mint 3100 kilométer hosszú déli határra. A hivatalos közlemény szerint Pete Hegseth védelmi miniszter Donald Trump elnök utasítására hozta meg az intézkedést, és az újabb csapatok feladata a „déli határ biztosítása, valamint az Egyesült Államok szuverenitásának és területi integritásának fenntartása” lesz. Illetékesek szerint a szombaton elrendelt intézkedés keretében mintegy 3000 katonáról van szó, akik kiegészítik a már ott szolgálatot teljesítő 9200 embert. Közülük 4200-an az amerikai hadsereg központi állományához tartoznak, míg 5000 fegyveres az államok kormányzóinak irányítása alatt álló Nemzeti Gárda tagja. Donald Trump elnök január 20-i hivatalba lépése napján veszélyhelyzetet rendelt el a határállamokban, ami lehetővé tette nagyobb számú katonaság mozgósítását az illegális határátlépések visszaszorítására.

Donald Trump a közösségi médiában megjelent bejegyzésében jelentette be, hogy elnöksége első teljes hónapjában, februárban 8326 embert tartóztattak fel illegális határátlépést követően, ami az elnök szavai alapján történelmi mélypont a törvénytelen bevándorlást tekintve. Az érkezőket a hatóságok eltávolították az országból, illetve aki ellen szükséges volt, büntetőeljárást indítottak – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: elődje Joe Biden idején volt olyan hónap, amikor 300 ezer embert tartóztattak fel az amerikai–mexikói határon a hatóságok.

Küldj nekünk tippet




Bóka János: a varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre – közölte Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a közösségi…

03. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Felelősségre kell vonni az európai vezetőket a fegyvereik által megölt orosz civilek miatt?

Felelősségre kell vonni az európai politikusokat azon orosz civilek haláláért, akiket az általuk az ukrán fegyveres erőknek szállított fegyverek öltek…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron: Párizs és London egy hónapos részleges tűzszünetet javasol

Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában „a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában” – mondta Emmanuel Macron…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov: Amerika békét akar, Európa a háború folytatását

Az Egyesült Államokban olyanok kerültek hatalomra, akik kimondják, hogy véget akarnak vetni minden háborúnak, békét akarnak, de Európában „a bankett…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa további vad fegyverkezéssel „vetne véget” a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A lengyelek szerint Zelenszkijnek vissza kell könyörögnie magát Trumphoz

Az Egyesült Államokon kívül nincs más erő, amely megállíthatná az Ukrajnával szembeni orosz agressziót, a Donald Trump amerikai elnökkel történt…

02. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa is tanulhatna Trump bevándorlási intézkedéseiből

Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására, eközben mélypontra csökkent…

02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A londoni háborúpártiak körében végre fontosnak érezheti magát Zelenszkij

Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Keir Starmer brit miniszterelnök. Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.

02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mit is akar valójában az ukrán elnök?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangulatváltozásai egyre aggasztóbbak. Míg pénteken Washingtonban halálosan összeveszett az amerikai elnökkel, szombaton Londonba érkezett, ahol repülőgépének…

01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Zelenszkijnek esze ágában sincs bocsánatot kérni a washingtoni ámokfutásáért

Volodimir Zelenszkij szerint nem tartozik bocsánatkéréssel Donald Trump amerikai elnök felé a Fehér Házban tartott találkozón történtek miatt – az…

01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa még egy évvel el akarja húzni az ukrán konfliktust

Az amerikai külügyminiszter szerint Európa azt javasolja, hogy egy évvel hosszabbítsák meg az ukrajnai konfliktust, amivel „meggyengíthetnék” Oroszországot. Amerika szerint…

01. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor kiállt Trump mellett a tiszteletlen ukrán elnökkel szemben

Az erős vezetők békét csinálnak. A gyengék háborút – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán Donald Trump amerikai elnök és…

01. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkijt kidobták a Fehér Házból

Kemény szócsatába torkollott Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki washingtoni találkozója. Az amerikai média szerint a kijevi…

28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brutális vonattűz Morvaországban

Kigyulladt egy vegyi anyagokat szállító tehervonat Dél-Morvaországban, miután a szerelvény több kocsija ismeretlen okokból kisiklott – jelentette pénteken délután a…

28. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A britek az afrikai gyerekektől elvett segélyekből kezdenek el vadul fegyverkezni

Lemondott pénteken a londoni külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési ügyekért felelős eddigi államtitkára, tiltakozásul amiatt, hogy a brit kormány a külföldi segélyek…

28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A BBC filmjében a Hamász terrorszervezet tisztviselőjének a fia volt a narrátor

Nyilatkozatban kért elnézést a BBC brit közszolgálati médiatársaság, miután kiderült, hogy a gázai háború következményeiről forgatott, nemrégiben műsorra tűzött dokumentumfilmjének…

28. 02. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: elképzelhetetlen Ukrajna uniós csatlakozása

Elképzelhetetlennek nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök, a jövő…

28. 02. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tőlünk délre is egy újabb véres háború fenyeget?

A boszniai szerb parlament megszavazta csütörtökön késő este az entitás igazságügyi rendszerének a szövetségitől való elszakadását, két nappal azután, hogy…

28. 02. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.