A londoni háborúpártiak körében végre fontosnak érezheti magát Zelenszkij
Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Keir Starmer brit miniszterelnök. Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.
Starmer a londoni kormányfői hivatalban már szombaton fogadta Zelenszkijt. A munkáspárti brit miniszterelnök a Downing Streetre érkező ukrán elnököt öleléssel üdvözölte, és kijelentette: az utcán felsorakozott tömeg üdvrivalgása is mutatja, hogy Ukrajnát egész Nagy-Britannia maradéktalanul támogatja. Starmer leszögezte, hogy a brit kormány mindaddig Ukrajna mellett marad, ameddig erre szükség van. Nagy-Britannia tántoríthatatlan elszántsággal dolgozik a tartós ukrajnai béke megteremtéséért, Ukrajna szuverenitásának és biztonságának megőrzéséért – tette hozzá a brit kormányfő. Válaszában Zelenszkij megköszönte a brit támogatást, és kijelentette: Ukrajna a továbbiakban is számít London segítségére.
Zelenszkij Washingtonból érkezett szombaton Londonba, és részt vesz azon a vasárnapi csúcstalálkozón, amelyet Keir Starmer hívott össze az ukrajnai helyzet áttekintésére. Az előzetes lista alapján az összejövetelen jelen lesznek Zelenszkij mellett Kanada, Franciaország, Németország, Lengyelország, Csehország, Románia, Törökország, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Olaszország, Finnország és Svédország vezetői. Részt vesz a vasárnapi londoni találkozón Mark Rutte, a NATO főtitkára, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője és António Costa, az EU-tagországok vezetői alkotta Európai Tanács elnöke is.
A Buckingham-palota szombaton bejelentette, hogy vasárnap III. Károly király is fogadja Volodimir Zelenszkijt. A brit uralkodót – aki a héten állami látogatásra szóló meghívót küldött Donald Trump amerikai elnöknek – az udvar tájékoztatása szerint az ukrán delegáció kérte meg Zelenszkij fogadására, és Károly a kérést elfogadta.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…