A BBC filmjében a Hamász terrorszervezet tisztviselőjének a fia volt a narrátor
Nyilatkozatban kért elnézést a BBC brit közszolgálati médiatársaság, miután kiderült, hogy a gázai háború következményeiről forgatott, nemrégiben műsorra tűzött dokumentumfilmjének főszereplője és narrátora a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet egyik magas beosztású tisztviselőjének fia volt.
A How to Survive a War Zone (Miként lehet életben maradni háborús övezetben) címmel készített műsor egy Abdullah nevű 13 éves fiú életét mutatta be, és ő kommentálta a filmbeli jeleneteket is. A napokban azonban kiderült, hogy a palesztin gyerek a Hamász-kormány mezőgazdaságiminiszter-helyettesének fia. A BBC ezután haladéktalanul levette a filmet a korábban műsorra tűzött programjainak újbóli megnézésére szolgáló iPlayer videóportálról, és vizsgálatot indított annak feltárására, hogy a dokumentumfilm pontosan milyen körülmények között készült.
A vizsgálat egyik célja annak kiderítése, hogy a műsort gyártó produkciós cég, a Hoyo Films fizetett-e közvetlenül a Hamásznak a fiú közreműködéséért. A Hoyo Films szóvivője közölte, hogy a cég a fiú mamájának fizetett „egy kisebb pénzösszeget”, de a Hamász egyetlen tagjának sem folyósított semmiféle juttatást. A Hamászt a brit kormány négy évvel ezelőtt terrorszervezetté nyilvánította. A brit terrorellenes törvény alapján 14 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók, akik a kormány által terrorszervezetnek minősített csoportokat bármilyen módon támogatják.
A BBC szóvivője a társaság nevében elnézést kért a „súlyos és elfogadhatatlan hiányosságokért”, amelyek a film készítésének körülményeit jellemezték. Közölte, hogy a BBC jelenlegi formájában nem tűzi ismét műsorra az alkotást, amely az iPlayer portálra sem kerül vissza. A szóvivő szerint a BBC a gyártási folyamat közben számos alkalommal érdeklődött írásban a produkciós cégnél arról, hogy a műsorban narrátorként és szereplőként megjelenített fiúnak és családjának van-e bármilyen kapcsolata a Hamásszal. Az illetékes szerint a Hoyo Films csak a dokumentumműsor sugárzása után fedte fel, hogy a fiú a Hamász-kormány mezőgazdaságiminiszter-helyettesének fia. A cég beismerte azt is, hogy erről tudott, de elhallgatta a BBC elől. A BBC bejelentette, hogy teljes körű költségelszámolási felülvizsgálatot indít, és ehhez bekéri a produkciós cég számlakivonatait is.
A Hamász által 2023. október 7-én Izrael déli térségében végrehajtott terrortámadásban 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek, és a szervezet fegyveresei 251 túszt Gázába hurcoltak. Izrael ezután hadműveleteket kezdett a Gázai övezetben a Hamász politikai és katonai gépezetének felszámolására. A Hamász szerint a háborúban a januári tűzszünetig több mint 48 ezren vesztették életüket.
Tavaly 11 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma Európában
Az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban benyújtott menedékkérelmek száma mintegy 11 százalékkal csökkent tavaly – közölte a máltai székhelyű Európai…
Bóka János: a varsói gyors sosem fog befutni Budapestre
A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre – közölte Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a közösségi…