LEGOLVASOTTABB











Morawiecki szerint a „politikailag motivált vádak időszakát” éli Lengyelország

Hatásköri túllépéssel gyanúsította meg a varsói kerületi ügyészség Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfőt a 2020-as elnökválasztás előtti levélszavazás kormányzati terve miatt – közölte csütörtökön az ügyészségi szóvivő.

Morawiecki csütörtökön a kihallgatása előtt is nyilatkozott a sajtónak az ügyészség épületénél összegyűlt szimpatizánsok körében (Fotó: SITA/AP/Czarek Sokolowski)
❚❚

„Megtagadtam a vallomástételt (…), akkor teszek vallomást, ha megismerkedtem az ügy irataival” – jelentette ki az ügyészségi épületet elhagyó Morawiecki, aki jelenleg a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) alelnöke és az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja európai csoportosulás elnöke. Piotr Skiba ügyészségi szóvivő később közölte: Morawieckit a 2020-as levélszavazás szervezése ügyében „hatásköri túllépéssel és kötelességmulasztással” gyanúsították meg, tetteiért 3 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A politikus nem ismerte be bűnösségét – tette hozzá Skiba.

A hatásköri túllépést az ügyészek szerint az valósította meg, hogy a levélszavazást a Morawiecki-kormány az országos választási bizottságot mellőzve kezdte szervezni a lengyel állami posta és a pénzjegynyomda közvetítésével. A kötelességmulasztás gyanúja pedig arra vonatkozik, hogy Morawiecki nem állította le az említett intézmények által megvalósított, a levélszavazást előkészítő tevékenységet, ami vagyoni kárt okozott nekik – magyarázta a szóvivő.

A 2020-as elnökválasztást a Morawiecki-kormány a koronavírus-járvány miatt eredetileg kizárólagosan levélszavazás útján tervezte. Az első választási fordulót azonban végül a politikai konszenzus hiánya és az ellenzéki többségű szenátusban elhúzódó vita miatt elhalasztották, a választópolgárok az eredeti, május eleji időpont helyett június végén szavaztak vegyes, hagyományos és levélformában.

Az ügyészség a 2020-as levélszavazással foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság kezdeményezése alapján indított eljárást Morawiecki ellen. A bizottság összesen 19 személyt, köztük Jaroslaw Kaczynskit, a PiS elnökét és Elzbieta Witek volt alsóházi elnököt is érintő ügyészségi bejelentést tett. A parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását a lengyel alkotmánybíróság tavaly alaptörvényt sértőnek találta, a kormány azonban nem ismeri el a taláros testület döntéseit.

Morawiecki csütörtökön a kihallgatás előtt is nyilatkozott a sajtónak az ügyészség épületénél összegyűlt szimpatizánsok körében. Aláhúzta: a koronavírus-járvány idején „bátor döntésekre” volt szükség, ő a döntésével a választások szervezésére vonatkozó alkotmányos kötelességét teljesítette. Úgy érvelt: ha a kormánya nem vállalta volna a választási előkészületeket, akkor a jelenlegi kormánykoalíció a demokrácia elleni támadással vádolná őt. Úgy látta: igazából a most kormányzó politikusokat kellene felelősségre vonni, mivel ők tehetnek a 2020-as elnökválasztás elhalasztásáról.

Morawiecki az ellene indított eljárás okán januárban önként lemondott mentelmi jogáról, kijelentve: tudja, hogy egyszer véget fog érni „az alaptalan, politikailag motivált vádak időszaka” Lengyelországban.

Küldj nekünk tippet




Tavaly 11 százalékkal csökkent a menedékkérelmek száma Európában

Az Európai Unióban, Norvégiában és Svájcban benyújtott menedékkérelmek száma mintegy 11 százalékkal csökkent tavaly – közölte a máltai székhelyű Európai…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Letette hivatali esküjét az új osztrák kancellár, Christian Stocker

Letette a hivatali esküt hétfőn a hárompárti új osztrák kormány vezetője, a néppárti Christian Stocker.

03. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Bóka János: a varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre – közölte Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a közösségi…

03. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Felelősségre kell vonni az európai vezetőket a fegyvereik által megölt orosz civilek miatt?

Felelősségre kell vonni az európai politikusokat azon orosz civilek haláláért, akiket az általuk az ukrán fegyveres erőknek szállított fegyverek öltek…

03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron: Párizs és London egy hónapos részleges tűzszünetet javasol

Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában „a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában” – mondta Emmanuel Macron…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Lavrov: Amerika békét akar, Európa a háború folytatását

Az Egyesült Államokban olyanok kerültek hatalomra, akik kimondják, hogy véget akarnak vetni minden háborúnak, békét akarnak, de Európában „a bankett…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa további vad fegyverkezéssel „vetne véget” a háborúnak

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó…

03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
03. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A lengyelek szerint Zelenszkijnek vissza kell könyörögnie magát Trumphoz

Az Egyesült Államokon kívül nincs más erő, amely megállíthatná az Ukrajnával szembeni orosz agressziót, a Donald Trump amerikai elnökkel történt…

02. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa is tanulhatna Trump bevándorlási intézkedéseiből

Az amerikai védelmi miniszter gépesített egységeket vezényelt az Egyesült Államok déli, Mexikóval szomszédos határszakaszára őrizeti feladatok ellátására, eközben mélypontra csökkent…

02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A londoni háborúpártiak körében végre fontosnak érezheti magát Zelenszkij

Nagy-Britannia teljes körű támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt Keir Starmer brit miniszterelnök. Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.

02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mit is akar valójában az ukrán elnök?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangulatváltozásai egyre aggasztóbbak. Míg pénteken Washingtonban halálosan összeveszett az amerikai elnökkel, szombaton Londonba érkezett, ahol repülőgépének…

01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkijnek esze ágában sincs bocsánatot kérni a washingtoni ámokfutásáért

Volodimir Zelenszkij szerint nem tartozik bocsánatkéréssel Donald Trump amerikai elnök felé a Fehér Házban tartott találkozón történtek miatt – az…

01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa még egy évvel el akarja húzni az ukrán konfliktust

Az amerikai külügyminiszter szerint Európa azt javasolja, hogy egy évvel hosszabbítsák meg az ukrajnai konfliktust, amivel „meggyengíthetnék” Oroszországot. Amerika szerint…

01. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán Viktor kiállt Trump mellett a tiszteletlen ukrán elnökkel szemben

Az erős vezetők békét csinálnak. A gyengék háborút – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán Donald Trump amerikai elnök és…

01. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkijt kidobták a Fehér Házból

Kemény szócsatába torkollott Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki washingtoni találkozója. Az amerikai média szerint a kijevi…

28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brutális vonattűz Morvaországban

Kigyulladt egy vegyi anyagokat szállító tehervonat Dél-Morvaországban, miután a szerelvény több kocsija ismeretlen okokból kisiklott – jelentette pénteken délután a…

28. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A britek az afrikai gyerekektől elvett segélyekből kezdenek el vadul fegyverkezni

Lemondott pénteken a londoni külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési ügyekért felelős eddigi államtitkára, tiltakozásul amiatt, hogy a brit kormány a külföldi segélyek…

28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A BBC filmjében a Hamász terrorszervezet tisztviselőjének a fia volt a narrátor

Nyilatkozatban kért elnézést a BBC brit közszolgálati médiatársaság, miután kiderült, hogy a gázai háború következményeiről forgatott, nemrégiben műsorra tűzött dokumentumfilmjének…

28. 02. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 02. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.