LEGOLVASOTTABB











Macron képtelen gátat vetni az iszlamista támadásoknak Franciaországban

A kelet-franciaországi Mulhouse-ban szombaton elkövetett halálos terrortámadás feltételezett elkövetője három másik emberrel együtt őrizetben van – közölte a terrorizmus elleni nemzeti ügyészség vasárnap az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.

Míg Emmanuel Macron államfő egy szombati párizsi szakvásáron bárányokkal pózolt, az elhibázott bevándorlási politikája miatt a kelet-franciaországi Mulhouse-ban egy újabb iszlamista terrortámadást hajtott végre egy illegális algériai migráns (Fotó: SITA/AOP/Alain Jocard)
❚❚

A halálos kimenetelű késes támadás még szombat délután történt a kelet-franciaországi Mulhouse-ban: egy 37 éves algériai férfi, akit a hatóságok figyeltek esetleges radikalizálódása, terrorizmusra hajlamossága miatt, Allahu akbart („Isten a legnagyobb”) kiáltva rendőrökre támadt egy mulhouse-i piacon. Egy járókelő, egy 69 éves portugál férfi próbált közbeavatkozni, a támadó őt halálosan megsebesítette. Három rendőr megsebesült, egyikük állapota súlyos. A feltételezett tettest elfogták és őrizetbe vették. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint egy kiutasított algériai állampolgárról van szó. Emmanuel Macron államfő „iszlamista terrorakciónak” minősítette a késes támadást.

Bruno Retailleau belügyminiszter az elkövetővel kapcsolatban a TF1 televízióban azt közölte, hogy a férfinak pszichés problémái voltak, és korábban már elítélték terrorizmus dicsőítése miatt. Hozzátette azt is, hogy véleménye szerint ezt a terrorcselekményt ismét a bevándorlási ügyek rendezetlensége idézte elő. Az elkövető illegális bevándorló volt, mégis szabadon mozgott Franciaországban. A miniszter amellett foglalt állást, hogy kitoloncolásukig rács mögé kellene zárni az elítélt és „nagyon veszélyesnek” minősített illegális bevándorlókat.

Retailleau az eset kapcsán Algériát is bírálta, és elmondta: az észak-afrikai ország nem volt hajlandó visszafogadni a kiutasított férfit, akinek az ügyében tíz alkalommal próbálta a francia belügyminisztérium felvenni a kapcsolatot az algériai konzulátussal, de egyszer sem jártak sikerrel. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a francia kormány mindeddig túl kedves volt, de most az egyensúly helyreállítása érdekében kilátásba helyezte, hogy az ügynek következményei lehetnek az algériai állampolgárokra vonatkozó vízumszabályok tekintetében.

A francia kormány azt is bejelentette, hogy a támadás nyomán szerdán tárcaközi tanácskozást tartanak a bevándorlás ellenőrzéséről. „Szerdán összeül a bevándorlás ellenőrzésével foglalkozó tárcaközi tanács” – mondta Jean-Noël Barrot külügyminiszter vasárnap az Europe 1 rádiónak adott interjújában. „Többet és jobban kell cselekednünk” – mondta Barrot. Elmondta azt is, felkérte azon országok 19 nagykövetét, ahol a legnagyobb nehézségekbe ütközik az illegális bevándorlók visszaküldése, hogy nyújtsanak be részletes jelentést, amelynek eredményeit szerdán ismerteti miniszterelnökkel, hogy erőteljes lépéseket lehessen tenni.

Küldj nekünk tippet




Orbán ébresztőt fúj a háborúról álmodó Európának

Az európai politikusok jelentős része olyan háborús lázban ég, mintha csak a második világháborút szeretnék újrajátszani, a főgonosz szerepét ezúttal…

01. 12. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Menczer: a Tisza odaadná a magyarok pénzét a háborúra

Brüsszel folytatni akarja a háborút, és ehhez a pénzt a tagállamoktól szeretné elvenni; a Tisza odaadná a magyarok pénzét, ezért…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az oroszok szerint Európában már nem lehet megbízni

Európa önmagát zárta ki az Ukrajnával kapcsolatos béketárgyalásokból azzal, hogy megsértette az összes korábbi megállapodást – nyilatkozta Szergej Lavrov orosz…

01. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországra is átcsaphat az ukrajnai háború?

Aggasztó hírekkel rukkolt elő Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán, a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén.

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter: a Tisza Pártnak van programja és csapata is

A Tisza Pártnak van politikai közössége, van programja és van csapata is a programot végrehajtani, miközben „a Fidesznél egyik sincs”…

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szijjártó: nincs szükségünk Brüsszel engedélyére

Ha tetszik Brüsszelben, ha nem, Magyarország szuverén külpolitikát folytat, a kormány döntéseit a nemzeti érdekek határozzák meg – írja Szijjártó…

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szorul a hurok Venezuela körül: Trump lezárja a légterét

Venezuela légterének teljes lezárását jelentette be Donald Trump amerikai elnök, aki szerint „nagyon közel áll” az Egyesült Államok szárazföldi akciója.

30. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa szuverenistái elveszíthetik a magyar szövetségesüket?

A külföldi liberális médiában is rendre jelennek meg olyan hírek, amelyek szerint a magyarországi pártok népszerűségi listáján toronymagasan vezet az…

30. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva: biztonságban van Magyarország energiaellátása

Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Viktor Orbán magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben. Miben sikerült…

29. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump leállította a bevándorlást az Egyesült Államokba

Az Egyesült Államok szünetelteti a bevándorlók beengedését a „harmadik világ” országaiból – közölte Donald Trump elnök.

29. 11. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 11. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter a hatalom átvételére készül

A Tisza Párt, „ha nem rontjuk el”, átveszi a kormányzás felelősségét jövő áprilisban – mondta Magyar Péter, a párt elnöke…

29. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij páros lábbal rúgta ki a legfontosabb emberét

„Benyújtotta lemondását” Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a legújabb videóüzenetében.

29. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitől is kellene az ukránoknak valóban rettegniük?

Az ukrajnai háború előrehaladtával, a tömeges dezertálásokkal és a szolgálat megtagadásával az ukrajnai toborzóirodák verőlegényei is egyre brutálisabb módszerekkel élnek,…

29. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ezektől az áruhiteles pénzpiaci közvetítőktől óvakodjunk

Tizennégy áruhiteles pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mivel az érintettek többszöri felhívás ellenére sem…

28. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Február végéig lehet e-autó támogatást igényelni

Három hónappal tovább, 2026 február végéig meghosszabbítják az e-autó támogatás igénylési lehetőségét – jelentette be pénteki Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az…

28. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A belgák fityiszt mutatnak Ursula von der Leyennek

A lehetséges ukrajnai béke veszélyeztetésének nevezte a belga miniszterelnök pénteken annak az európai uniós elképzelésnek a gyors véglegesítését, amelynek értelmében…

28. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Van elég munkahely: 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy aki tud és akar, az dolgozhasson: 2010-hez képest 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak…

28. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amíg Zelenszkij az ukrán elnök, nem lesz béke

Az ukrán elnök főtárgyalója szerint Ukrajna számára jelenleg nem elfogadható szuverén területének feladása Oroszország javára. Andrij Jermak erről egy amerikai…

28. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.