Durva rémhírterjesztésbe kezdett Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány láthatóan továbbra sem érti a világ történéseit, sem Magyarország érdekeit ebben a világban – közölte Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök is megtartotta idei évértékelőjét.
„Kegyetlen időszak következik, olyan rettenet vár ránk, amellyel nem találkoztunk az elmúlt hetven évben” – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnapi, évértékelő beszédében Budapesten. Gyurcsány úgy fogalmazott: nagypályás történelmi meccs kezdődik, olyan dolgokkal, kihívásokkal, konfliktusokkal fogunk szembe találkozni, olyan szerepekkel és szereplőkkel, akiktől és amelyektől elszoktunk. A DK elnöke keményen bírálta Orbán Viktor kormányát is.
Hidvéghi Balázs ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az riogat, „akinek a katasztrófakormányzása teljes gazdasági, politikai és morális csődbe juttatta Magyarországot, és hozzájárult a Fidesz 2/3-os győzelméhez”. Hozzátette, azt el kell ismerni, hogy Gyurcsány „delirálásai azért szolgáltattak legalább némi humort is”. Azt írta, Gyurcsány Ferenc szerint az ő programjuk a Dobrev-féle árnyékkormány által alkotott program. Arról mondjuk megfeledkezhetett, hogy „ez az igazán színvonalas” árnyékkormány érdeklődés hiányában önmagát oszlatta fel. Nem is voltak hatalmon, de már meg is buktak. „Ez ám a teljesítmény!” – fogalmazott közösségi oldalán az államtitkár. „Mindenesetre minden ilyen ellenzéki rendezvény újra és újra bizonyítja: ezekre az emberekre nemhogy egy országot, de egy sarki kisboltot sem szabad rábízni” – értékelt Hidvéghi Balázs.
„Gyurcsány Ferenc vasárnap elképesztő hazugságcunamit zúdított ránk, de azért két dolog kiderült” – tette hozzá Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán. Menczer Tamás posztjában a két dolog közül elsőként azt említette, hogy Gyurcsány szerint a béke rossz. „Szerinte az, hogy Orbán Viktor és Donald Trump békét akar, az rossz. Gyurcsány háborúpárti, a háború folytatását akarja, Ukrajnát Magyarország elé helyezi” – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Másodikként arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc Pride-párti, szerinte a melegfelvonulásra szükség van. „Szerintem meg sem a háború, sem a Pride nem kell! Meg Gyurcsány sem” – írta Menczer Tamás.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























