LEGOLVASOTTABB











Orbán Viktor: a birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetünk

A birodalomnak két feje és egy lerakata van: egy fej Washingtonban, egy Brüsszelben, a Soros-féle lerakat pedig itt Budapesten – jelentette ki a magyar kormányfő, Orbán Viktor szombaton Budapesten a Várkert Bazárban elmondott évértékelő beszédében.

Orbán Viktor elmondta: öt nagy csata vár Magyarországra a brüsszeli bürokratákkal (Fotó: MTI)
❚❚

Orbán Viktor úgy fogalmazott: az amerikaiak „leleplezték és nyilvánosságra hozták azt a velejéig korrupt, elnyomó hatalmi gépezetet, ami az Egyesült Államok költségvetéséből milliárdokat szivattyúzott át álcivil szervezeteknek, megvásárolt újságíróknak, bíróknak és ügyészeknek, politikusoknak, alapítványoknak, bürokratának, egy hatalmas gépezetnek, amely a liberális véleménydiktatúrát és politikai elnyomást működtette az egész nyugati világban, ideértve Magyarországot is”.

A kormányfő kitért arra is: „szép és lelkesítő”, ami Amerikában történik, de „nekünk, magyaroknak” a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk. Először is a „birodalom budapesti lerakatával kell elbánnunk”. Jelezte, először kormánymegbízottat küldenek az Egyesült Államokba és begyűjtik az összes Magyarországra vonatkozó adatot és bizonyítékot. Azután sürgősen megteremtik az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy ne kelljen „tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket, és szerveznek politikai akciókat”. Orbán Viktor hozzátette: a birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetnek is.

Orbán elmondta: öt nagy csata vár Magyarországra a brüsszeli bürokratákkal. Szerinte a liberális hálózatok emberei most Brüsszelbe vonulnak vissza, és vannak dolgok, amelyekben Magyarország nem engedhet. Kifejtette, a migrációs paktumot, amellyel Brüsszel idevezényelné a migránsokat, „sohasem fogjuk lenyelni”. Nem mondhatunk le a gyermekeink védeleméről sem – hangsúlyozta a kormányfő, azt javasolva, írják bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. Azt tanácsolta, a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás szervezésével, „kidobott pénz és idő”. Orbán Viktor kiállt a tizenharmadik havi nyugdíj, valamint a rezsicsökkentés megtartása mellett. A miniszterelnök azt mondta, Ukrajna nem lesz NATO-tag, de az, hogy az unió tagja lesz-e, majd a magyarok eldöntik. Magyarország és a magyarok ellenében Ukrajna soha nem lesz az Európai Unió tagja – hangsúlyozta, rámutatva, hogy az ukrán uniós csatlakozás tönkretenné a magyar gazdákat és nemcsak őket, hanem az egész magyar nemzetgazdaságot.

Küldj nekünk tippet




Magyar sikerstratégiát vázolt fel Orbán Viktor

Békepárti magyar sikerstratégiát és konkrét célokat vázolt a jövőre Orbán Viktor szombaton a miskolci háborúellenes gyűlésen – közölte Szánthó Miklós,…

18. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump vámfenyegetése kiborítja a szövetségeseit

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett…

18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Toroczkai: nagy a baj, gyökeres változásra van szükség

Nagy a baj Magyarországon, határozott lépéseket kell tenni, mert paradigmaváltás nélkül nincs magyar feltámadás – hangoztatta pártja szombati budapesti rendezvényén…

18. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már a csehek is velünk vannak Ukrajna elutasításában

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – nyilatkozta Tomio Okamura, a…

18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyarok nem engednék be Ukrajnát az Európai Unióba

A magyarok nagy többsége ellenzi Ukrajna uniós tagságát, és Ukrajna katonai támogatására sem adna egy centet sem – derül ki…

18. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A MÁV szerint így késnek a vonatok

A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…

17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat

Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…

17. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az olaszok Európa grönlandi akcióján nevetnek

Olaszország nem küld katonákat Grönlandra, mert az, hogy ott állomásozik 15 olasz, 15 francia, 15 német, úgy hangzik, mint egy…

17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A brit hadicégek Kijevbe költöznek

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány. A londoni védelmi minisztérium szerint ez lehetővé teszi, hogy…

17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja

A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…

17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
17. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már a DK is a Tisza ellen kampányol?

A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem fenyeget gázhiány Magyarországon

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…

16. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…

16. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így nyomulnak előre az oroszok Ukrajnában

Az orosz fegyveres erők e héten mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak törni, és összesen öt települést foglaltak el.…

16. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba

A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A britek a 60 felettieket is bevetnék a háborúban

Tíz évvel emelik a brit fegyveres erők tartalékosainak felső mozgósítási korhatárát az esetleges háborús veszély esetén bevethető állomány létszámának bővítése…

16. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába

Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről

Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…

16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.