Drasztikusan felgyorsult az elöregedésünk
Az Európai Unió népességének átlagéletkora 2024-ra elérte a 44,7 évet, ami azt jelenti, hogy az uniós átlagéletkor tíz év alatt, a 2014-ben feljegyzett 42,5 évről 2,2 évvel emelkedett; a népesség átlagéletkora Magyarországon 3,1 évvel emelkedett a vizsgált tízéves időszak alatt – közölte friss jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Az uniós hivatal közlése szerint a vizsgált időszakban az átlagéletkor valamennyi uniós tagállamban nőtt, kivéve Máltát (-0,7 év) és Németországot (-0,1 év), utóbbi esetében ez a mutató az elmúlt két évben változatlan maradt. Négy uniós országban a népesség átlagéletkora legalább 4 évvel emelkedett. Ezek közé tartozik Görögország, Olaszország, Portugália és Szlovákia, majd Ciprus, Spanyolország és Lengyelország következett, ahol a népesség átlagéletkora 3,8 évvel növekedett. Az uniós tagállamok között a lakosság átlagos életkora Olaszországban (48,7 év) volt a legmagasabb és Írországban (39,4 év) a legalacsonyabb.
Magyarországon a lakosság átlagos életkora 44,5 év volt 2024-ben az uniós statisztikai hivatal adatai szerint, szemben a 2023-ban feljegyezett 44,2 évnél, valamint a 2014-ben regisztrált 41,4 évnél, illetve a rendelkezésre álló uniós adatbázis szerint elérhető legkorábbi, 1960-ban feljegyzett 32 évnél.
A jelentés kitér arra is, hogy az Európai Unió tagországaiban született népesség átlagos életkora 2 évvel volt magasabb (45,1), mint a külföldön született, majd az unió területére költözött népességé (43,1 év). A nem uniós országokban született, de az unió területén élő lakosság 59,7 százaléka volt 20 és 54 év közötti, szemben az unióban született népesség 42,1 százalékával – derült ki az uniós statisztikai hivatal jelentéséből.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…