LEGOLVASOTTABB


Musk megosztotta Georgescu bejelentését a Soros-hálózat betiltásáról

Elon Musk az X-en osztotta meg a tavalyi, érvénytelenített román elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző, szuverenista Calin Georgescu független jelölt azon bejelentését, hogy államfőként első dolga lesz betiltani a Soros-hálózatot.

A tavalyi, érvénytelenített román elnökválasztáson legtöbb szavazatot szerző, szuverenista Calin Georgescu nem bánna kesztyűs kézzel a Soros-hálózattal (Fotó: SITA/AP/Vadim Ghirda)
❚❚

A világ jelenleg leggazdagabb embere, a Donald Trump amerikai elnök által felállított Kormányhatékonysági Hivatalt (Department of Government Efficiency – DOGE) vezetője kelet-európai idő szerint kedden hajnalban azzal a megjegyzéssel tette közzé az X-en a Georgescuról szóló hírt, hogy „Románia megérdemli saját szuverenitását”. Musk megosztása kedden délelőttig csaknem 15 millió felhasználóhoz jutott el.

Georgescu vasárnap a Realitatea Plus hírtelevíziónak adott esti televíziós interjújában azt mondta: „A beiktatásomat követő első napon magam fogom betiltani a teljes Soros-hálózatot. Tudjuk, kik ők, ismerjük őket. A helyzet nagyon világos. Ami még fontos, hogy ez a cancel culture (az eltörlés kultúrája) nem lakatlan földre érkezett. Amikor tönkreteszed egy nép nevelését, azzal az egész országra ráteszed a kezed” – idézte Georgescu kijelentését a Realitatea.net hírportál.

Az elnökjelölt ismételten felszólította az alkotmánybírságot, hogy vonja vissza – a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő – december 6-i határozatát, és rendelje el a félbeszakított választás második fordulójának megszervezését, amelyben Elena Lasconi, az ellenzik Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke lett volna Georgescu ellenfele. „Mi, a nép már győztünk, most a rendszeren a sor, hogy elismerje: veszített. Mi fog történni a következő napokban? Február 21–22-én visszavesszük az országunkat” – írta közösségi oldalán Calin Georgescu, aki újabb nagyszabású tüntetést hirdetett meg a hét végére a parlament (és az alkotmánybíróság) székháza előtti térre, ahol elkezdik az aláírások gyűjtését a kormány által május 4-ére és 18-ára kiírt megismételt elnökválasztásra.

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.