LEGOLVASOTTABB











A dollárbaloldal pénzosztója háborog, hogy Trump elzárta a pénzcsapokat

Korányi Dávid „demokrácia” definíciója nem más, mint idegen érdekek érvényesítése. Az általa vezetett Action for Democracy 2022-ben milliárdokat költött a magyar választások befolyásolására, a magyarok azonban elutasították ezt az agendát – írta Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-oldalán kedden.

A baloldali NGO-k Washingtonban is tiltakoztak az adófizetők pénzét két kézzel szóró USAID fejlesztési ügynökség eddigi gyakorlatának a fenntartása mellett (Fotó: SITA/AP/J. Scott Applewhite)
❚❚

Kovács Zoltán bejegyzésében azt írta: „ők még mindig nem értik a helyzetet. Donald Trump elnöki győzelme és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) által kezelt források befagyasztása egyértelmű üzenet: az embereknek elegük van ebből. Az ő idejük lejárt.”

Korányi Dávid – Karácsony Gergely, Budapest liberális főpolgármesterének és Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnöknek szoros szövetségese – a Time magazinban megjelent véleménycikkében próbálja elhitetni velünk, hogy a külföldről finanszírozott politikai beavatkozás a „demokrácia védelméről” szól – olvasható az államtitkár bejegyzésében. Úgy vélte: a valóságban azonban ő és szervezete, az Action for Democracy nem a demokráciát képviselik, hanem az „ideológiai gyarmatosítást”. Hozzátette: ugyanezek az erők terjesztik a woke-ideológiát, támogatják a tömeges migrációt és a véget nem érő háborúkat, és most a nemzeti választásokat akarják befolyásolni, hogy saját politikai akaratukat rákényszerítsék az emberekre.

„Korányi cikkében sajnálkozik a USAID forrásainak befagyasztása miatt, mondván, hogy ez gyengíti a demokratikus mozgalmakat világszerte.” Arról azonban mélyen hallgat – írja Kovács Zoltán –, hogy ezek az úgynevezett „demokráciavédő kezdeményezések” valójában gyakran nyílt politikai beavatkozások voltak. Kitért arra: ráadásul ezek a szereplők rendre egyoldalúan avatkoznak be – gyakran a választók akaratával szemben –, így végső soron az Egyesült Államok befolyását is aláássák. „Magyarország ezt első kézből tapasztalta meg: 2022-ben az Action for Democracy közel 3 milliárd forintnyi tiltott külföldi pénzt pumpált az ellenzéki kampányba, hogy megpróbálja megbuktatni a kormányt”. Ez volt a magyar politikai történelem legnagyobb kampányfinanszírozási botránya – emelte ki az államtitkár. Közölte: éppen az ilyen külföldi politikai beavatkozások megakadályozására született meg Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye. A magyar emberek világosan kinyilvánították véleményüket: a nemzeti konzultáción a válaszadók 98 százaléka támogatta a demokrácia külföldi befolyástól való megvédését.

„Korányi és szövetségesei szerint ez autoriter lépés – mert megakadályozza őket abban, hogy külföldi pénzekkel avatkozzanak be a választásokba” – írta. „Ne felejtsük el: Korányi egy kiszivárgott videóban nyíltan elismerte, hogy szervezete ellenzéki csoportokat támogat azokban az országokban, ahol céljuk a konzervatív, nemzeti kormányok meggyengítése”.

Kovács Zoltán szerint Korányi a cikkét úgy próbálja beállítani, mintha az amerikai demokráciavédelem érdekében íródott volna, de valójában egyoldalú ideológiai beavatkozást követel. „Amit ők demokratikus visszacsúszásnak neveznek, az valójában azoknak az országoknak az ellenállása, amelyek nem hajlandók behódolni az ideológiai diktátumaiknak. Magyarország szerint az igazi demokrácia azt jelenti, hogy az emberek dönthetnek a saját jövőjükről, nem pedig külföldről finanszírozott NGO-k rejtett célokkal” – olvasható az államtitkár bejegyzésében.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.