Háborúpárti vezetők gyülekeznek Párizsban, hogy megakadályozzák a békét
Háborúpárti, Donald Trump-ellenes európai vezetők ülnek össze hétfőn Párizsban, hogy megpróbálják megakadályozni az ukrajnai béketeremtést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asztanában.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kazah kollégájával, Murat Nurtleuval tartott közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatásával napjainkra teljesen új világpolitikai realitás jött létre, amely kedvező Magyarország és Kazahsztán számára egyaránt. Szijjártó közös érdeknek nevezte az ukrajnai háború mielőbbi lezárását, ugyanis a konfliktus miatt Magyarországot és Kazahsztánt is súlyos károk érték, erre pedig a legjobb esélyt jelenleg Donald Trump és az ő békepárti politikája jelenti.
„Azonban látnunk kell azt is, hogy Európában szervezkednek azok, akik nem akarnak békét. Európában szervezkednek a háborúpártiak. Ők ma Párizsban gyűlnek össze. Azok gyűlnek ma össze Párizsban, akik az elmúlt három esztendőben folyamatosan hordták és öntötték az olajat a tűzre. Azok a háborúpárti országok, amelyek egy elhibázott stratégiát követtek az elmúlt három esztendőben, azok az országok, amelyek politikájukkal folyamatosan a háború eszkalációjának veszélyét idézték és idézik elő” – emelte ki. „Ráadásul ezen országok és a vezetőik az elmúlt években sportot űztek Donald Trump szidalmazásából. Így ma Párizsban a háborúpárti, anti-Trump, frusztrált európai vezetők gyűlnek össze, akik meg akarják akadályozni azt, hogy létrejöjjön a megállapodás a békéről Ukrajnában” – tette hozzá. „Viszont velük ellentétben mi támogatjuk Donald Trump törekvéseit, velük ellentétben mi támogatjuk az amerikai–orosz tárgyalásokat, velük ellentétben mi békét akarunk Ukrajnában“ – összegzett.
Az ügy háttere, hogy a müncheni biztonsági konferenciát követően Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hétfőn, vagyis ma rendkívüli csúcstalálkozót tart az európai vezetőknek az ukrajnai háborúval kapcsolatban, mivel szerinte Amerika és Oroszország kihagyják az Európai Uniót a béketárgyalásokból. A megbeszélésen várhatóan hét ország képviselője vesz részt, Franciaország mellett Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország és a skandináv országok képviseletében Dánia.
Bal vagy jobb? Magyarország jövője a választóktól függ
A magyar gazdaság ismét válaszút előtt áll – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor egy pénteki vállalkozói fórumon. A magyar…
Nézőpont Intézet: nőtt Orbán Viktor előnye
Emelkedett Orbán Viktor előnye Magyar Péterrel szemben a miniszterelnöki alkalmassági versenyben november folyamán a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint. Csak a…
Plakátkampány a Tisza Párt megszorításai ellen
Plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom a Tisza Párt gazdaságot érintő tervei miatt. Szűcs Gábor, a mozgalom alapító tagja szerint…
Alapvető jogokért harcolnak Kárpátalján a magyar pedagógusok
Olyan alapvető jogokért és lehetőségekért kénytelenek küzdeni Kárpátalján a magyar pedagógusok, mint annak a szabad megválasztása, hogy az oktatás nyelve…
Átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Maruzsa Zoltán, a belügyminisztérium köznevelési államtitkára.
A kormány kész mentőövet dobni Budapestnek
A kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, ami azt a célt szolgálja, hogy Budapest fizetésképtelensége esetén is valamennyi fővárosi dolgozó…
A Tisza súlyos csapást mérne a magyar vállalkozókra
A Tisza kiszivárgott adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a magyar vállalkozásokra és a gazdaság egészére – állítja Palóc André, a…
Nyakunkon a harmadik világháború?
Ha az EU tagállamai beszállnak a fegyveres konfliktusba Oroszországgal szemben, annak könnyen kalkulálhatóan világháború lesz a következménye – jelentette ki…
Ha győz a Tisza, el lehet felejteni a béremelést
Ha a Tisza programja életbe lép, a „minimálbér-emelést el lehet felejteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában…
Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek…
Az ellenzéki irányítású Budapest a legkoszosabb nagyváros
Hat év Karácsonnyal: Budapest a legkoszosabb nagyváros a turisták értékelései alapján készült felmérés szerint – figyelmeztet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP…
Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal
Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…
Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat
A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…
Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…
Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…
Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása
A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…























