Orbán: Európa minden fontos megállapodásból kimaradhat
Donald Trump amerikai elnök meg tudja kötni a békét belátható időn belül. Donald Trump megtette a döntő lépést: felvette a kapcsolatot az orosz elnökkel, szervezés alatt áll egy komoly találkozó – mondta Orbán Viktor a Mandiner internetes oldalán megjelent interjúban. Mire számíthat ezzel kapcsolatban Európa?
A vasárnap közzétett – Dubajból hazafelé tartva, a repülőgépen adott – interjúban a kormányfő megjegyezte, ki fog derülni, hogy kizárólag az ukrán háború ügyében nem elég megállapodni, az egész világrendet kell bevonni a tárgyalásba. Ide tartozik Oroszország helye a világgazdaságban, a világ energiarendszerében, a világ katonai és biztonsági rendszerében, az európai biztonsági architektúrában, és ott van még Ukrajna – sorolta. Ezek már elég nagy csomagot jelentenek ahhoz, hogy megállapodást lehessen kötni – mondta. Orbán Viktor hozzátette: úgy véli, ez megtörténik, csak az európaiak erről a vonatról megint lemaradnak. A kormányfő szerint „az európai vezetők harapófogóban vannak, mert az egyik oldalról a transzatlanti együttműködés meghatározó szereplője, az USA jár az élen az értékrend és a gondolkodás megváltozásában, a harapófogó másik pofája pedig maga a nép, aki ezzel egyetért”.
Arra a kérdésre, hogy „az orosz–ukrán békekötésbe az európaiak érdeke bele fog tudni kerülni”, a kormányfő azt válaszolta: nem. „Azért nem, mert senki nem fog értünk harcolni. Egy olyan közösségért, amely nem áll ki saját magáért, nem harcol, más sem fog kiállni. Ha a nyugat-európai vezetők nem értik meg, mi történik, ha nem vesznek benne részt, ki is fognak maradni a rendezésből. Ám ha kimaradnak, akkor nem lesz, aki képviselje az érdekeiket” – mondta. Hozzátette: ez a reálpolitika világa, „nem a moralizáló esszéíróké”, itt kemény tények és érdekek vannak.
„Ha nem küzdesz a népedért, a hazádért, egyszerűen kívül maradsz mindenen. Amit Európa most csinál, azzal azt kockáztatja, hogy minden fontos megállapodásból, ami el fogja dönteni a jövőnket, kimarad” – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: „mi, magyarok a magunk súlyának megfelelően ott leszünk. Lehet, hogy Európa kimarad, de Magyarország mindig ott lesz, kapcsolatokat tart fenn, és ami a magyaroknak fontos, azt ki fogom harcolni minden alkalommal” – hangoztatta a kormányfő.
Orbán Viktor az interjúban beszélt az Alice Weidellel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnökével tartott találkozóról. A kormányfő azt mondta, rendkívül érdekes tárgyalása volt a pártelnökkel, „régen volt része ilyen élményben”. „Amit mi vezető típusnak nevezünk Magyarországon, az lassan lekerül az európai palettáról. És most jött egy hölgy, aki keményebb és egyenesebb, mint az elpuhult európai mainstream: akarat és képzelet van abban, amit mond. Sőt: elképzelés, optimizmus és erő” – mondta a kormányfő.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























