LEGOLVASOTTABB


A nyugati rendőrök már tehetetlenek a migrációs hátterű bűnözőkkel szemben

Az újabb németországi autós támadás és a franciaországi kézigránátos támadás is arra utal, hogy Nyugat-Európában a rendvédelmi szervek képtelenek megelőzni a migrációs hátterű bűncselekményeket – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában.

A 24 éves afgán menedékkérő, aki autóval hajtott emberek közé München belvárosában csütörtök délelőtt – legkevesebb 28 ember sérülését okozva – már korábban is a rendőrség látókörében volt (Fotó: SITA/AP/Matthias Balk/dpa)
❚❚

A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója megerősítette, hogy a 24 éves afgán menedékkérő, aki autóval hajtott emberek közé München belvárosában csütörtök délelőtt – ezzel legkevesebb 28 ember sérülését okozva – kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, lopás miatt már korábban is a rendőrség látókörében volt. Hozzátette, hogy a korábban kiutasított menedékkérő a hírek szerint iszlám szélsőséges posztokat is közzétett közösségi oldalán. A szakértő közölte: az elkövetőt valószínűleg első körben kiutasították, s utána azért kapott „megtűrt státuszt”, mert minden bizonnyal erre szakosodott civil szervezetek segítettek neki elintézni, hogy maradhasson az országban.

Van egy ilyen tökéletes életút, a pitiáner bűnözői létből elindul a menedékkérő, szembesül az adott ország hatóságainak az intézkedéseivel, ezt pedig ő úgy éli meg, hogy nem azért büntetik meg, mert drogdíler, hanem mert afgán és vele szemben diszkriminatívan lépnek fel – hívta fel a figyelmet Horváth József. Közölte, ez egy olyan radikalizálódási úton indítja el őket, aminek a vége egy-egy tragikus esemény lehet, mint a mostani müncheni.

Mint mondta, sokszor jogvédők segítik a menedékkérőket a jogi kiskapuk megtalálásában, például megtanítják a migránsoknak, hogy mit kell mondaniuk, hogy ne kelljen hazamenniük, milyen indokokkal maradhatnak az adott országban. Horváth József felhívta a figyelmet arra is, hogy annak ellenére történt a támadás, hogy Münchenben óriási a készültség, pénteken biztonságpolitikai konferencia kezdődik a városban mások mellett az ukrán elnök, amerikai alelnök részvételével. A szakértő szerint ehhez képest figyelhető meg az, hogy a német rendőrség, a titkosszolgálatok nem tudják garantálni a biztonságot, azaz azt látják az emberek, hogy tarthatatlan a helyzet, s nem érezhetik magukat biztonságban, ha kilépnek a lakásukból.

A műsorban elhangzott az is, hogy kézigránátot dobott egy kalasnyikovos fegyveres egy szórakozóhelyre Franciaországban, abban a városban, ahol korábban is voltak fegyveres összetűzések. Horváth József szerint ott etnikai alapokon szerveződő bűnbandák területfoglaló harcai láthatók. Az a tény, hogy a támadásokat hajthatnak végre, virágzik az illegális fegyverkereskedelem és a drogkereskedelem, azt mutatja, hogy a rendvédelmi szervek nem tudják kezelni a problémahalmazt, amellyel szembenéznek – vélekedett a szakértő, aki szerint addig, amíg Nyugat-Európában az emberek nem szavaznak drasztikus fordulatra, a helyzet csak romlani fog.

Küldj nekünk tippet




Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül

Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…

01. 04. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macronnak sikerül kiütnie a politikai ringből Marine Le Pent?

Marine Le Pen szerint a párizsi büntetőbíróság „politikai döntést” hozott azzal, hogy azonnali hatállyal öt évre eltiltotta a politikai választásokon…

01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 04. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje

„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…

31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Marine Le Pent börtönbüntetésre ítélték, és nem indulhat a következő elnökválasztáson

A párizsi bűntetőbíróság két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Marine Le Pen francia ellenzéki politikust és öt…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?

A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Várandós nőt mentettek ki a romok alól Mianmarban négy nappal a pusztító földrengés után

Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól –…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kitört a kultúrharc Brüsszel és Washington között

A belga kormány elutasítja az Egyesült Államok beavatkozását a belga és európai vállalatok sokszínűségi politikájába – jelentette a Belga nevű…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni fényképét égették el Torinóban a muszlimok a ramadán zárónapján

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni…

31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?

Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…

31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…

31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijev retteghet: az orosz hadsereg egyre gyorsabban tör előre Ukrajnában

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Zaporizzsja települést – közölte az orosz védelmi minisztérium. A „különleges hadművelet” övezetében…

31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA szerdától mindenképpen bevezeti a minket is sújtó új vámokat

Az Egyesült Államok mindenképpen bevezeti az új vámokat április 2-ától – közölte Donald Trump hozzátéve, hogy külön alkura csak akkor…

31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
31. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken

Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson

Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…

30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre nagyobb az elégedetlenség Elon Musk kormányzati szerepvállalásával

Az Egyesült Államok több államában tartottak tüntetést Elon Musk kormányzati szerepvállalása ellen a vállalkozó tulajdonában lévő Tesla autómárka kereskedéseinél egy…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Giorgia Meloni végre elárulta, mely csúcspolitikushoz vonzódik a legjobban

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint Európának úrrá kell lennie a transzatlanti kapcsolatokban kialakult feszültségeken. Meloni a londoni Financial Times üzleti…

30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…

29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.