Spanyolországot ellepik a migránsok
Tavaly év végén 242 ezer menedékkérelem várt elbírálásra a spanyol hatóságoknál, 27 százalékkal több, mint 2023-ban – közölte a CEAR spanyol menekültügyi szervezet éves jelentésében.
A spanyol belügyminisztériumi adatokat idéző jelentés szerint a kérelmek közül 167 ezret 2024-ben nyújtottak be, négyezerrel többet, mint egy évvel korábban, ami éves rekordnak számít. Ezzel Spanyolország a második helyen áll Európában Németország után. A tavalyi kérelmek 63 százaléka (106 ezer) venezuelaiaktól és kolumbiaiaktól származik. A spanyol hatóságok a múlt év során mintegy 96 ezer beadványt dolgoztak fel, 4,2 százalékkal többet az előző évinél, és ebből 51 ezer kérelmet hagytak jóvá. Menekültstátuszt 6355-en kaptak, a legtöbbet nicaraguaiak (1177), szíriaiak (1020) és kolumbiaiak (675). Menedékjogot 13 százalékkal kevesebb esetben ítéltek meg, mint 2023-ban.
A múlt év során több mint 11 ezren részesültek kiegészítő védelemben, több mint 9 ezren közülük Maliból érkeztek. Az igények számához viszonyítva ennek az afrikai országnak az állampolgárai kaptak a legnagyobb, 99,8 százalékos arányban kedvező elbírálást. Humanitárius okokból 33 ezer ember nyert védelmet Spanyolországban, nagy többségük venezuelai. A 2024-ben nemzetközi védelmet kérő külföldiek közül tízből hat ember Latin-Amerikából származik, egy olyan régióból, amelyet politikai instabilitás, emberi jogi visszaélések, kábítószer-kereskedelem és fegyveres csoportok fellépése jellemez – értékelte az adatokat a CEAR, hozzátéve, hogy a többiek Afrika északi és nyugati területeiről érkeztek, ahol „hosszan tartó fegyveres konfliktusok, politikai válságok és a klímaválság pusztít”.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…