LEGOLVASOTTABB











Fico: az EU-nak ki kell józanodnia a háborús őrületből

Az Európai Uniónak gyorsan ki kell józanodnia a háborús őrületből, és tudatosítania kell: ahhoz, hogy túléljen, önálló nézeteket és álláspontokat kell képviselnie – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonos egyeztetésére reagálva.

Az Európai Uniónak mind a mai napig nincs saját álláspontja a lényeges külpolitikai kérdésekben, és az ukrajnai háború tekintetében csak vakon másolta a Biden-kormányzatot – figyelmeztet Robert Fico szlovák kormányfő (Fotó: SITA/Tomáš Bokor)
❚❚

A szlovák miniszterelnök az állásfoglalásában hangsúlyozta: ma az EU Ukrajna után a második a legyőzöttek sorában. Azután, hogy az unió mennyi pénzt ajándékozott Ukrajnának, senki nem tárgyal vele, és az unióban nem is sejtik, mi zajlik az amerikai–orosz kapcsolatokban, amelyek abszolút mértékben döntőek lesznek az ukrajnai konfliktus lezárása szempontjából. „Az EU Ukrajna után második a legyőzöttek sorában. És ez csakis azért van így, mert mind a mai napig nincs saját álláspontja a lényeges külpolitikai kérdésekben, és az ukrajnai háború tekintetében csak vakon másolta a Biden-kormányzatot” – fogalmazott Robert Fico. Hozzátette: az ukrajnai helyzetről az unióval ma senki sem „beszél”, és kínosnak tűnhet egyes uniós tagállamok és intézmények igyekezete, hogy helyet kapjanak a béketeremtés tárgyalóasztalánál.

A szlovák miniszterelnök állásfoglalásában rámutatott: Donald Trump a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése után legalább felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és közölte vele, „hogy mire számíthat”, az EU-nak, az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek viszont nem telefonált senki. „Az uniónak gyorsan ki kell józanodnia a háborús őrületből és tudatosítania kell, hogy önállónak kell lennie nézeteiben és álláspontjaiban ahhoz, hogy túléljen. Különben mély válság vár rá” – írta állásfoglalásában Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: egyedül ez a két elnök, Vlagyimir Putyin, akit az európai médiában a legundorítóbb jelzőkkel illettek, illetve Donald Trump, akit ugyanilyen jelzőkkel kezdenek illetni az európai médiában, lesznek azok, akik eldöntik, hogy mi történjen Ukrajnával.

Hozzátette: nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy látni lehessen, mi fog következni: Trump mindent visszakér Ukrajnától, amit Biden a háború támogatására adott, majd rákényszeríti Európát, hogy még több gázt vásároljon az Egyesült Államoktól, és megemelje védelmi kiadásait a NATO-n belül. Hozzáfűzte: Putyinnak megmaradnak az általa ellenőrzött területek és a garancia, hogy Ukrajna soha nem lesz a NATO tagja, Ukrajna pedig elveszti területei egyharmadát és ásványkincseit, a többiek pedig csak asszisztálhatnak ehhez. „Mi pedig az EU-ban csak tehetetlenül nézhetjük mindezt” – szögezte le Robert Fico.

Küldj nekünk tippet




Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…

11. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége

Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.

11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…

11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikában kezdenek eldurvulni a tiltakozások

Minneapolisban a rendőrök többeket letartóztattak, miután tüntetők megpróbáltak behatolni egy szállodába, amelyről azt gondolták, hogy ott szövetségi bevándorlási tiszteket szállásoltak…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij már elfogadná az amerikai javaslatokat

Ukrajna vizsgálja az Egyesült Államoknak azt a javaslatát, hogy szabad gazdasági övezet hozzanak létre a Donyec-medencében a háború lezárása után…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Újabb merénylet az európai gazdák ellen

A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon

A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.

10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meloni: itt az idő, hogy beszéljünk Oroszországgal

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról – hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az év eleji…

10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európának joga van nemet mondani az Egyesült Államoknak

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter „jogot” követelt az európaiaknak arra, hogy „nemet mondhassanak” történelmi szövetségesüknek, az Egyesült Államoknak, ha szerintük valamely…

10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mi jön a liberális világrend után?

Mi jön a liberális világrend után, és mit jelent ez Európa számára? Erről beszélgetett Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai…

10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők

Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra

Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat

Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel kiborult Musk „perverz” MI-chatbotja miatt

Az Európai Unió fokozza a nyomást az X közösségi oldallal szemben, miután a platformon mesterséges intelligenciával (MI) előállított, gyermekeket ábrázoló,…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő

A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…

09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva bevetette a gyilkos szuperfegyverét

Oresnyik típusú hiperszonikus rakétát vetett be az orosz hadsereg péntekre virradóra az ukrajnai kritikus célpontokra mért tömeges csapás során –…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak

Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek

Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…

09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Most dől el, hogy kié lesz Magyarország

06. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A progresszív média a háborúnak tapsol

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Modern rabszolgatartók Ukrajnában

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.