Brüsszel is pénzeli a Magyarországot lejárató Transparency Internationalt
Nemcsak guruló dollárokkal, hanem guruló eurókkal is ki van tömve a Transparency International (TI), mert Brüsszel is pénzeli – jelentette ki Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Facebook-oldalán.
Bóka János hozzátette: a Transparency International nemcsak az amerikai demokraták és egyéb civilek pénzéből van „kitömve”, hanem 2014 és 2023 között több mint 59 millió euró értékben kaphatott közvetlen támogatást az Európai Bizottságtól is, a 2023-as bevételeinek csaknem 27 százaléka származott innen. Tehát nemcsak a most „lebukott” amerikai USAID, hanem Brüsszel is pénzeli azt a hálózatot, amely a szuverén országok politikájába avatkozik be – írta. „Kicsit drágán dolgoznak, de a megrendelő bizonyára elégedett… De hát van az a pénz, és erre úgy tűnik, mindig lesz pénz – amíg az európai polgárok végre le nem állítják ezt az őrületet” – fogalmazott Bóka János.
Az ügy háttere, amelyről a lapunkban is beszámoltunk, hogy a Transparency International Magyarország e héten közzétett jelentése szerint harmadik éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama. A magyar Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint azonban a Transparency International elemzői „megrendelésre hazudnak Magyarországról”. Közleményükben emlékeztettek: a Világbank adatai szerint Magyarországon nem csak globális, de uniós szinten is az egyik legalacsonyabb a cégek által érzékelt korrupció. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint „Soros György és az amerikai demokraták közösen pénzeltek egy hálózatot azért, hogy az ellenfeleikről hazugságokat gyártsanak, és a Transparency International is ennek a hálózatnak a tagja”.
A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…
Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…