Még több pénzt venne el tőlünk a NATO, hogy a fegyvergyártóknak adja
A NATO európai szövetségesei és Kanada tavaly összesen 485 milliárd dollárt fektettek be a védelembe, ami közel 20 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest, Mark Rutte NATO-főtitkár szerint azonban ez még mindig nem elég. A cél: a fegyvergyártók termelési kapacitásainak a bővítése.
Mark Rutte a csütörtökön kezdődő védelmi miniszteri találkozót megelőző szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a NATO elrettentő ereje és védelme jelenleg erős, de nem lesz az négy-öt év múlva, ha idén a szövetségesek nem hoznak meg néhány döntést. „Azok a szövetségesek, amelyek még nem érték el a 2 százalékot, kérem, tegyék meg nyár előtt” – emelte ki az MTI híre szerint Rutte. Szerinte a védelmi kiadásoknak még „méltányosabb teherviselésen” kell alapulnia, annak ellenére, hogy az európai szövetségesek és Kanada egyre többet költenek védelemre. „2024-ben a NATO európai szövetségesei és Kanada összesen 485 milliárd dollárt fektettek be a védelembe, ami közel 20 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest” – mutatott rá. „Jelentős előrelépés tapasztalható, de még többet kell tennünk annak érdekében, hogy megfelelő elrettentő és védelmi képességeink legyenek” – fogalmazott. Mint mondta, három alapvető tényező határozza meg a jövőbeni biztonságot: Ukrajna folyamatos támogatása, a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak növelése és a védelmi ipar megerősítése. Szavai szerint a védelmi ipart erősíteni kell, mivel a jelenlegi termelés nem elegendő a növekvő igények kielégítésére. „Az európai, török, norvég, brit és észak-amerikai védelmi vállalatok – mint a Thales, a Rheinmetall, a Leonardo, a Raytheon és a Boeing – már most jelentős megrendelésekkel rendelkeznek, de a gyártósorokat és a termelési kapacitást bővíteni kell” – mondta Rutte.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar honvédelmi miniszter szerdai Facebook bejegyzésében jelezte: „Elindulunk a NATO most következő védelmi miniszteri értekezletére, amelyen ott lesz az Egyesült Államok új védelmi minisztere, Pete Hegseth is. Bárhogy is alakulnak a körülmények, mi mindig a magyar emberekért dolgozunk” – fogalmazott a politikus, aki szerint itt az ideje, hogy „véget vessünk a globalista politikának és a háború ész nélküli finanszírozásának”. (MTI, MA)
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























