LEGOLVASOTTABB











Ukrajna, Grúzia, Szerbia, Szlovákia: ki áll a tüntetések mögött?

Ukrajna, Grúzia, Szerbia és most Szlovákia: A függetlennek hangoztatott kormányellenes tüntetések az ellenzéki pártokhoz kötődnek. És ez még nem minden...

A tüntetők nem is titkolják, hogy az egyedüli céljuk Robert Fico kormányfő kiiktatása, és a liberális pártok hatalomra juttatása (Fotó: SITA/Jakub Julény)
❚❚

Robert Fico kormányfő a pénteki sajtótájékoztatóján számolt be a szlovák biztonsági szolgálatok megállapításairól az ellenzéki erők jelenlegi tevékenységével kapcsolatban. Figyelmeztetett, hogy a szlovák kataszteri hivatalt és az állami egészségbiztosítót ért kibertámadások időzítése nem volt véletlen: az első esetben pánikot szerettek volna kelteni az ingatlanok tulajdonjogának az esetleges elvesztése miatt, és mindkét esetben bizalmas információk kiszivárogtatásától kellett volna tartani. Így könnyebb hisztériát kelteni a tiltakozók körében, onnan pedig már csak egy lépés az erőszak, bármennyire is igyekeznek hangsúlyozni a tüntetések szervezői, a Békét Ukrajnának és a Nem a mi városunkban civil szervezetek, hogy a törekvéseik erőszakmentesek…

Ellenzéki hátszél

Az ellenzék pártok, különösen a Progresszív Szlovákia (PS) és a Demokraták is érdekeltek a tüntetésekben, és a liberális média részéről is egyértelmű a támogatás. Hol van itt az újságírói függetlenség? Különösen akkor, amikor tömegesen támogatják azt a hamis narratívát, hogy a Fico-kabinet kiléptetné Szlovákiát az Európai Unióból, miközben a kormány többször is hangsúlyozta, hogy nem vonja kétségbe a nyugati orientációnkat. Ugyanakkor persze nem hajlandó engedelmes, vélemény nélküli szolgaként viselkedni az EU-val és a NATO-val szemben – mi a baj ezzel?

Veszélyes tervek

Ha még nem olvasta el a tiltakozások szervezőinek küldött e-mailt, amely a tüntetések ütemtervét tartalmazza, kérjük, tegye meg. Ezt a Facebookon tette közzé a Nem a mi városunkban kezdeményezés. Szerintük a szöveg tartalma ártatlan, de ítélje meg mindenki maga. Mert a február 14. és 21. közötti időszakra szó szerint országos sztrájkra, a kormányzati intézmények és közterek blokádjára, és – ami a legvérlázítóbb – a kormányzati döntéshozatali folyamatok megbénítására szólítanak fel.

Jól olvasta – valamiféle NGO-k, akik senkitől sem kaptak felhatalmazást, egy törvényesen megválasztott kormányt akarnak félreállítani. Miért nem emeli fel a hangját a külföld? Csak arra gondolhatunk, hogy a Nyugatnak is jól jönne, ha ezt a kormányt megbuktatnák… És ezt a tüntetések szervezői is tudják, mert az említett e-mail következő pontjában a „nemzetközi nyomás fokozása”, azaz a „külső beavatkozás” megszerzése szerepel, hogy a kormányt rákényszerítsék a tüntetők követeléseinek az elfogadására…

Barátok közt

A biztonság fenntartása és a puccs megakadályozása érdekében a kormány most a magánszemélyek (kiutasításuk vagy az országba történő belépésük megtiltása), és a civil szervezetek ellen is fellép. Vizsgálják a könyveléseiket és a kifizetéseiket is. A kormányfő szerint minden jel arra utal, hogy a tüntetések megtervezésében a Grúz Nemzeti Légió is részt vett (a légiót, amely már integrálódott az ukrán fegyveres erőkbe, az ukrán védelmi minisztérium hírszerző szolgálata irányítja).

Láthattunk egy fotót, amelyen Mamuka Mamulasvili, a Grúz Nemzeti Légió vezetője látható Lucia Štasselovával, a szlovákiai tüntetések egyik szervezőjével. És egy olyat is, amelyen Mamulasvili Martin Milan Šimečka újságíróval, a Progresszív Szlovákia elnökének az apjával látható. Természetesen mind azt állítják, hogy ezek csak véletlen találkozások voltak, és nem ismerik egymást jobban. Megdöbbentő azonban, hogy a Békét Ukrajnának szervezet 150 ezer eurót küldött a grúz légiónak… Tehát önök, kedves – ukránbarát buborékban élő – polgártársaim, jóhiszeműen erre költötték a pénzüket. Nem szabadna megfeledkezni arról, hogy ha valakit a hírszerzés irányít, akkor a hazáján kívüli feladatok elvégzésére kap hírszerzési megbízást. Ha a „civil aktivista” Mamulasvilit az ukrán hírszerzés irányítja, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a grúz biztonsági erők államellenes tevékenységgel vádolták meg az ottani tüntetések során. Milyen utasításokat kapott Szlovákia esetében?

Háborús hős?

A veszély abban rejlik, hogy az ellenzékünk szívesen találkozik és kommunikál hozzá hasonló emberekkel. Most azzal próbálják meg elsimítani az ügyet, hogy Mamulasvili csak egy „főszereplő” Tomáš Forró Donbasszról szóló könyvéből, aki azért jött ide, hogy beszélgessen. Egyébként is, ő csak egy hős az ukrán frontról. De tegyük fel a kérdést: ennek az embernek vér tapad a kezéhez? Mert egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy béketeremtő… Akarjuk-e, hogy ilyen emberek ellenőrizetlenül kóboroljanak Szlovákiában? Hogy az ellenzéki erőknek és az úgynevezett „független” civil szervezeteknek osztják az észt? Erőszakos provokációkra vagy újabb merényletre vágyunk?

Robert Fico, tanulva a múltból, világosan kimondja: 2018 nem ismétlődhet meg. Szavait Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter is megerősítette. Kijelentette, hogy teljes mértékben tiszteletben tartja az emberek alkotmányos jogait, ezért nincs problémája az erőszakmentes tüntetésekkel. Azt is bejelentette, hogy egy ukrán állampolgárt őrizetbe vettek, és megkezdték a kitoloncolási eljárást. Hogy megvédje Szlovákiát a destabilizációtól, egy speciális csoport felállítását jelentette be, amely a potenciális fenyegetések kivizsgálására hivatott. Pavol Gašpar, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatója szerint Szlovákia már régóta dacol a hibrid fenyegetésekkel szemben. Figyelmeztetett, hogy a kritikus infrastruktúra elleni kibertámadások nem szűntek meg, de a biztonsági erők mindent megtesznek az elhárításuk érdekében. Megerősítette a grúz légió személyes és gazdasági kapcsolatainak a meglétét a civil szervezeteinkkel.

Ki nevet a végén?

A sajtótájékoztatón az újságírók persze ismét kitettek magukért: egy bizonyos Katuška nevezetű a Sme napilaptól közvetve összeesküvés-elméletnek nevezte az elhangzottakat. Olyan információkra is kíváncsi volt, amelyek egyelőre (taktikai okokból) titoktartás alá esnek. És még sokkal többet is kérdezett, mígnem a miniszterelnök egyértelmű választ adott neki: „Az ön fizetésének a felét Soros fizeti” (a kormányfő a Sme napilap tulajdonosi hátterére utalt – szerk. megj.). És ezzel mindent elmondott… (Hlavné správy)

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.