Szlovákia megszabadul a puccsot szervezőktől
Kiutasítanak Szlovákiából egy ukrán állampolgárt a pozsonyi kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatban – jelentette be Jana Maškarová országos rendőrfőkapitány.
Maškarová azt követően nyilatkozott, hogy a szlovák parlament védelmi és biztonsági bizottságának – végül elmaradt ülésén – a Szlovák Információs Szolgálatnak (SIS) a szlovák kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységekről szóló jelentése került volna terítékre. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Maškarová azt mondta: a rendőrség a titkosszolgálati jelentés összes megállapításával foglalkozik, és az azokban szereplő személyek nem léphetnek majd be az országba. Részletek közlése nélkül bejelentette: értesüléseik szerint már döntés született egy ukrán állampolgár kiutasításáról, ami folyamatban van.
Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter megerősítette az országos rendőrfőkapitány bejelentését. A szlovák belügyminiszter elmondta: a tervezett puccsal összefüggésben a szlovák hatóságok négy személynek már megtiltották az országba történő belépést, további öt személy esetében ez folyamatban van, egy ukrán állampolgár kiutasításáról pedig már döntés is született.
A múlt hét folyamán Robert Fico szlovák miniszterelnök és Peter Pellegrini szlovák államfő is titkosszolgálati információkra hivatkozva arról tájékoztatott, hogy egy olyan – az ellenzéki pártokhoz is kapcsolódó – külföldről finanszírozott hálózat működik az országban, amelynek célja, hogy aláássa az ország alkotmányos rendjét, és mesterségesen szított események által kikényszerítse a kormány lemondását. A miniszterelnök tájékoztatása szerint, ennek a „szakértői csoportnak” része volt a grúziai és az ukrajnai Majdan-tüntetések eseményeiben is.
A szlovákiai gazdák támogatják a Mercosur elleni tiltakozást
A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) támogatta az európai gazdák mai strasbourgi tiltakozását a tervezett Mercosur kereskedelmi megállapodás ellen…
Nacsa Lőrinc: nem mondunk le Szent István értékeiről
Nekünk, Közép-Európában ma az a feladat jutott, hogy megakadályozzuk, hogy az európai hatalmak zátonyra kormányozzák azt a hajót, amelynek fedélzetén…
Augusztus 20-ai ünnepi programok
Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…
Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…
Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…