Balliberális boszorkányüldözés Lengyelországban
Újabb szintet lépett a Donald Tusk vezette balliberális lengyel kormány jobboldali ellenzéki politikusok elleni boszorkányüldözése. Rendőrök kísérték be Zbigniew Ziobro lengyel ellenzéki képviselőt, volt igazságügyi minisztert egy parlamenti vizsgálóbizottság elé. A vizsgálóbizottság azonban elnapolta az ülését, és bejelentette: a képviselő 30 napos letartóztatását kezdeményezik a főügyésznél.
Ziobro a TV Republika reggeli műsorában nyilatkozott, majd az épület előtt önként megadta magát a rendőröknek. „Lengyelországban az erőszak joga uralkodik, amelyet Donald Tusk (kormányfő) honosít meg” – jelentette ki az ellenzéki politikus. Közben a helyszínen megjelenő újságírók és civilek egy része azt skandálta: „Hagyjátok Ziobrót, tartóztassátok le Bodnart (jelenlegi lengyel igazságügyi minisztert)!”
A szejmbe a rendőrség fél órával a kitűzött időpont után kísérte be Ziobrót. A vizsgálóbizottság a késésre hivatkozva közben elnapolta ülését, és bejelentette: a képviselő 30 napos letartóztatását kezdeményezik a főügyésznél. Amennyiben Zbigniew Ziobrónak „nehezére esik a megjelenés a bizottság előtt (…), talán egyszerűbb lesz, ha vizsgálati fogságból viszik a kihallgatásokra” – indokolta meg a döntést Tomasz Trela, a bizottság baloldali alelnöke. A letartóztatást a szejmnek, majd a bíróságnak jóvá kell hagynia.
Przemyslaw Wipler, az ellenzéki Konföderáció pártszövetség képviselője – aki egyetlen bizottsági tagként ellenezte a Ziobro letartóztatását célzó indítványt – az X-en azt írta: a testület „tudván, hogy Ziobro belép a szejm épületébe”, gyorsan elnapolta a kihallgatást, és kezdeményezte a letartóztatást. „Ők nem akarták kihallgatni Ziobrót, értékesebb számukra a letartóztatása, minden módszerrel politikai harcot akarnak folytatni” – mondta el Wipler újságíróknak.
A varsói kerületi bíróság hétfőn azután rendelte el a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusának előállítását, hogy többszöri beidézésre sem jelent meg a Pegasus kémszoftver lengyelországi használatát vizsgáló parlamenti bizottság előtt, amely tanúként akarja meghallgatni. Álláspontját Ziobro orvosi igazolásokkal támasztotta alá, mivel súlyos onkológiai betegsége miatt kórházi kezelés alatt állt.
A parlamenti Pegasus-bizottság azt vizsgálja, hogy történt-e visszaélés a kémszoftver használatánál az előző, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett kormánykoalíció idején. Tanúként meghallgatták már Jaroslaw Kaczynskit, a PiS elnökét, valamint Maciej Wos volt igazságügyi miniszterhelyettest is.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…