Horror Washington felett
Összeütközött egy utasszállító repülő egy katonai helikopterrel Washingtonban. A légitársaság közlése szerint 60 utas és 4 fős legénység tartózkodott az utasszállító repülőgépen, amely Washington belvárosának közelében a Potomac folyó felett összeütközött a három embert szállító katonai helikopterrel.
A szövetségi és állami hatóságok a helyi idő szerint késő esti órákban nagy erőkkel végezték a kutatást és mentést. Az első jelentések szerint közvetlenül a balesetet után négy túlélőt mentettek ki a vízből. Az amerikai parti őrség közölte, hogy minden elérhető erőforrást rendelkezésre bocsát. Virginia és Maryland állam, valamint Washington város hatóságai – rendőrség, mentők, és tűzoltóság – egyaránt részt vesznek a munkában. Maryland állam kormányzója azt közölte, hogy az állam rendőrségének búváregységét is a helyszínre küldték.
Donald Trump elnök közleményt adott ki, hogy szorosan követi a fejleményeket, és egyben köszönetet mondott a mentésben dolgozóknak.
Az American Airlines légitársaság közleményéből kiderül, hogy a szerencsétlenül járt utasszállító Wichita felől tartott Washingtonba és épp leszálláshoz készülődött a Ronald Reagan repülőtérre, amikor a Potomac folyó felett ütközött egy gyakorló repülést végző Blackhawk típusú katonai helikopterrel. Az ütközés helyi idő szerint nem sokkal este 9 óra előtt történt, amely után a két jármű a folyóba zuhant.
A Ronald Reagan repülőtér az amerikai főváros rendkívül forgalmas belföldi repülőtere, közvetlenül a Potomac folyó partján fekszik, hivatalosan a Virginia állambeli Arlington területén.
A Potomac folyó feletti vízfelületet nem csak a repülőtéren közlekedő utasszállító gépek használják, hanem rendszeresen repülnek a folyó fölött alacsony magasságban egy közeli katonai bázisra tartó, vagy onnan felszálló katonai repülők és helikopterek is.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…