LEGOLVASOTTABB











A kormányellenes tüntetés szervezői durván manipulálnak

A múlt heti kormányellenes tüntetéseket követően a liberális média egy olyan képet kapott fel, amelyen egy lány a tüntetésen George Orwell könyveivel látható. A lány az író leghíresebb műveivel, az 1984-gyel és az Állatfarmmal pózol, mintha komoly üzenetet akarna közvetíteni... De ezzel csak a szervezőket lőtte lábon.

A pénteki tüntetésen részt vevők számával kapcsolatban a szervezők alaposan mellélőttek (Fotó: a Mier Ukrajine Facebook-oldala)
❚❚

Kiderült ugyanis, hogy az orwelli „a hazugság: igazság” jelszó pontosan illik rájuk. Emlékezzünk csak vissza, micsoda könnyedséggel dobták be a pénteki pozsonyi tüntetés résztvevőinek a számát, hogy Pozsonyban akár 60 ezer résztvevő is lehetett. Most pedig ők maguk ismerték el, hogy legfeljebb 35–40 ezren lehettek… Igen, ezt maguk a szervezők, vagyis a Békét Ukrajnának kezdeményezés képviselői ismerték el. A nevezett kezdeményezés emberei most persze azzal védekeznek, hogy a korábban jelzett szám csak az „első becslés” volt. Ez ugyanaz, mintha az elnökválasztás idején azt állították volna, hogy az „első becslések” szerint Korčok nyert – színtiszta vágyvezérelt fantazmagória.

Liberális újságíróbrigád

Egyébként egy alkalommal az egyik exit poll felmérés (markízás „exkluzív”) valóban félrevezetett ilyen módon: A legutóbbi parlamenti választásokon a progresszíveket mutatta győztesnek – a szociológusok később rendkívül elégedetlenek is voltak a végső eredménnyel… Most a liberális újságíróbrigád is elégedett volt a Szlovákia-szerte tüntetők számával a Denník N napilap által szervezett keddi vitán. Samo Marec, Michal Hanus (Postoj), Balog Beáta (Sme) és Tomáš Hudák humorista is örvendezett, hogy ilyen sokan vonultak utcára. Elvégre – Fico ellen bármi jó…

Kettős mérce

De hány tüntető is volt összesen Szlovákia-szerte? Én is belefutottam egy százezres számba… De még ha százharmincezren voltak is – mi ez ahhoz a több mint félmillió népszavazási aláíráshoz képest, amit a korábbi elnök, Zuzana Čaputová egy laza mozdulattal visszadobott? Ha Čaputová akkor figyelmen kívül hagyta a nemzet akaratát, miért kellene most pár megtelt tér és néhány helyi ellenállási tűzfészek miatt meginognia a kormánynak?

A 60 ezres számot a tüntetés szervezői egyébként múlt pénteken még a pódiumról is bejelentették. El tudják képzelni azt a mámort? Itt is jól látszik, hogy az embert és a társadalmat hová vezetik az érzelmei. Amikor az ember csupán az „érzelmeire” hallgat, elragadtatja magát, és félrevezető információkat vagy személyes megérzéseket kommunikál. Így valósult meg az orwelli „a hazugság: igazság” jelszó a szlovák kormányellenes tüntetéseken…

Kognitív zavar a progresszíveknél

Már ez az információ önmagában elég ahhoz, hogy diszkvalifikálják magukat. Hiszen ha a résztvevők számát illetően félrevezettek minket, akkor miben másban még? A választ mindenki tudja, aki időnként megnézi ezeket a tüntetéseket. Mi is gyakran írtunk már a „tömeggyilkos” kifejezés helytelen használatáról, például az Orosz Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin kapcsán. A fegyveres erők főparancsnokaként, háborús állapotban, a definíció szerint eleve nem lehet tömeggyilkos. Még „háborús bűnösként” sem ismerte el őt jogilag egyetlen bíróság sem, még ha a tüntetők háborús bűnösnek tartják is őt. De ezt nyilván lehetetlen elmagyarázni ezeknek az embereknek… Attól tartok ugyanis, hogy valamilyen kognitív zavarral vagy deficittel állunk szemben.

Kit érdekel az igazság?

De ha már így csípőből lőnek a tüntetés résztvevőinek a számával kapcsolatban, csodálkozhatunk azon, ha a másik fél is hasonlóan jár el? Robert Fico kormányfő a saját becslése alapján azt mondta, hogy a tüntetők talán egyharmada ukrán volt. Tibor Gašpar (Smer) parlamenti alelnök is azt állította, hogy nagyjából annyi ukrán volt ott, mert az szerinte „látható”.

A becslés az becslés: ha a szervezők bátran 60 ezer emberre becsülték a téren jelenlévők számát, akkor a miniszterelnök ugyanúgy szabadon állíthatja, hogy a tüntetők egyharmada ukrán… És ki is mondanám, hogy ezzel pontot teszek a végére, ha a helyzet nem lenne ilyen súlyos: végül is már senkit sem érdekel az adatok helyesbítése. Az emberek ebben az esetben is a 89-es változások utáni „legnagyobb tüntetésekről” fognak beszélni. Így azzal érvelhetnek, hogy a miniszterelnök lemondásával kapcsolatos követeléseik teljesen „jogosak” …

Ahogy George Orwell írja az 1984 című regényében: „Ha mindenki más elfogadja a hazugságot… és ha minden adat ugyanazt a mesét állítja – akkor a hazugság bevonul a történelembe, és igazsággá válik”. Ebben rejlik a közvélemény manipulálásának az egyik legnagyobb veszélye. (Hlavné správy)

Küldj nekünk tippet




Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával

A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: Ukrajna csak egy pufferzóna Oroszország és Európa között

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico rossz viccnek tartja Ukrajna további felfegyverzését

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videójában üdvözölte az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások alakulását, de rámutatott: egyelőre…

20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Augusztus 20-ai ünnepi programok

Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…

20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Több száz fős drogkereskedő hálózatot számoltak fel

Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel, a régóta készített akcióban több mint egymilliárd…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…

19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov: Moszkva célja kizárólag az oroszok védelme

Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, Moszkva célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken – jelentette…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket

Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A lengyelek már elzavarnák a globalista kormányukat

A lengyelek 55,6 százaléka negatívan, 23,5 százalékuk pozitívan értékeli a kormány munkáját – derül ki az OGB közvéleménykutató kedden közzétett…

19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron őrjöng: Putyin egy ragadozó a küszöbünkön

Nem osztja Donald Trump amerikai elnök derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron. A francia elnök erről az amerikai NBC…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A német kancellár elárulta, mikor találkozhat Putyin és Zelenszkij

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A liberálisok a modern rabszolgaság hívei

A tömeges bevándorlást erőltető liberális politikusokat egyáltalán nem az emberbaráti szeretet hajtja, épp ellenkezőleg – figyelmeztet legújabb, a The American…

19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij még hétfőn is az oroszok ellen lázított

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a nap folyamán Washingtonban találkozott…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A belgáknak már nagyon elegük lett a migránsokból

Hétfőtől új, szigorúbb feltételek vonatkoznak Belgiumban a menedékkérők családegyesítési kérelmeire – közölte a belga szövetségi kormány. Anneleen Van Bossuyt bevándorlásügyi…

18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak

A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a…

18. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.