A brüsszeli klímahisztéria áldozatai vagyunk
Az Európai Unió az általa keltett progresszív klímahisztéria legnagyobb áldozata, emiatt ugyanis lemaradunk a versenyképességben, amit az európai családok is megéreznek a pénztárcájukon.
Az új amerikai elnöknek, Donald Trumpnak igaza van, amikor azt gondolja, hogy a klímaideológia az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezet, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) hamis feltételezésein alapul – figyelmeztet legújabb elemző írásában Jean-Jacques Mounier, az orosz katehon.com portál francia kommentátora. „A Föld éghajlata mindig is változott, ez nyilvánvaló, és senki sem tagadja, de az éghajlatváltozás antropogén (emberi) eredete megkérdőjelezhető, és a tudomány nem bizonyítja ezt a hipotézist. Épp ellenkezőleg, egyre több tanulmány bizonyítja, hogy a Föld átlaghőmérsékletének a változása szabályozza a Föld légkörének a szén-dioxid-szintjét, és nem fordítva” – írja Mounier.
Amerika jó útra tér
A francia kommentátor szerint így az sem csoda, hogy Trump határozottan nemet mond annak a baloldali klímahisztériának, amely hamis bűntudatot kelt az emberekben. És emiatt a hamis progresszív ideológia miatt sok fiatal lány Európában már nem vállal gyermeket, mert ezzel „szennyezné a bolygót”. Ez az ideológia Mounier szerint elsősorban az őshonos európaiak ellen irányul, akiket arra ítéltek, hogy átadják a helyüket másoknak.
Az európai autóipar halála
Trump azonban most kivonja az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, ami nagyon fontos döntés. Beiktatási beszédében felszólította az amerikaiakat, hogy térjenek vissza az olaj- és gázipar, valamint a bányászat fellendítéséhez. Búcsút intenek azonban a szél- és naperőművek, valamint az elektromos autók indokolatlanul nagy támogatásának is. „Trump kijelentései gyakorlatilag az európai autóipar halálát jelentik. És az európaiak mindezt megérdemlik” – állítja Mounier, aki szerint az európaiak ostoba geopolitikai és gazdasági döntései állnak a háttérben. Az Európai Unió ugyanis úgy döntött, hogy 2035-től betiltja a belső égésű motorral felszerelt autókat, amitől azt remélte, hogy a jövőben csak elektromos autókat gyárt majd, exportálva azokat az egész világba. Az európaiaknak azonba mára csak a saját piacuk maradt. Nem exportálnak termékeket az Egyesült Államokba, amely továbbra is elsősorban a hazai üzemanyaggal működő járművek piaca marad. A kínaiak önellátóak a saját piacukon. Az oroszellenes politikájuk miatt pedig az európaiak elvágták magukat az orosz piactól is. Röviden: az európaiak veszélybe sodorták saját magukat.
Ideológiai hülyeség
És ez még csak a kezdet. Trump most felfuttatja az amerikai kőolajipart is, arra kényszerítve az európaiakat, hogy még több LNG-t (cseppfolyósított földgázt) vásároljanak tőlük. Európa korábban nagyban profitált az olcsó orosz energiahordozókból, amelyeknek köszönhetően képes volt fenntartani a versenyképességét, az oroszellenes szankciókkal kapcsolatos őrült politikája miatt azonban ennek az előnyének is búcsút intett. „Most drága amerikai energiát kell vásárolniuk. Az európaiak egyszerűen hagyták, hogy Amerika becsapja őket. Milyen ostobák! És még ha az amerikaiak és az oroszok békét is kötnek Ukrajnával kapcsolatban, arra számíthatunk, hogy az Európai Unió továbbra is démonizálja majd Oroszországot, és hátat fordít neki. Az ideológiájuk teljesen meghülyítette őket” – véli Jean-Jacques Mounier.
Ukrajnai rendezés: mindenki másképp csinálná
Közvetlenül a világ vezetőinek Ukrajna jövőjéről folytatott tárgyalásai után máris itt vannak az első merész kijelentések. Mennyire összeegyeztethetők ezek, és…
Augusztus 20-ai ünnepi programok
Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…
Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…
Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.