Zelenszkij is csatlakozott. Mit is akarnak nekünk bebeszélni az NGO-k?
A Béke Ukrajnának kezdeményezés a Facebookon osztotta meg Zelenszkij bejegyzését, miszerint „Pozsony nem Moszkva. Szlovákia Európa”. Ügyesen diktáltak neki a marketingesek! Bár teljesen feleslegesen, mert aki képes megérteni ezeket a PR-ákombákomokat, az azonnal átlát a szitán...
Pozsony valóban nem Moszkva, de nem is Brüsszel vagy Washington. És Szlovákia földrajzilag valóban Európában van, mint ahogy az Orosz Föderáció egy része is. Mi azonban nem a gyarmatbirodalmunk fellendülésére építettük a jólétünket, ellentétben az idősebb nyugati partnereinkkel. Ezért függünk ma a legerősebb uniós szereplők, például Németország és Franciaország „jóindulatától”. Egyébként csak nekem tűnik úgy, vagy ez utóbbiak valóban a fanatikus liberalizmus és progresszivizmus utolsó bástyái? Mert Olaszországban vagy Ausztriában például az emberek már a nemzeti értékekhez való visszatérést választották. Az alternatíva kezd fősodorrá válni – mind a politikában, mind a médiában.
Európai értékek?
Az EU-ban jó üzleti kartellként működhetünk, de csak észszerű keretek között. Szabályozzuk az árakat, folyósítsunk támogatásokat, ösztönözzük a gazdasági növekedést. A fiatalok számára közös sportjátékokat is szervezhetünk. De senki ne áradozzon itt közös európai értékekről! Ott a Harmadik Birodalomra való törekvés, Afrika leigázása, vagy az őslakosok kiirtása Ausztráliában és az amerikai kontinensen. Ez az az örökség, amelyből az „európai értékek” születtek…
Mit akartok itt nekünk bebeszélni, kedves „Békét Ukrajnának” és „Nem a mi városunkban” (a szlovákiai kormányellene tüntetéseket szervező civil szervezetek szerk. megj.)? A „szabadság és demokrácia” az Egyesült Államokból a második világháború után importált szlogenek. Addig senki sem élt reálisan ezek alapján. Aki nem tartozik a „kaukázusi fehér nagyrasszhoz”, az egy nyugati szemében automatikusan másodosztályú állampolgár.
Eltitkolt igazság
A megnyilatkozásaitokból, kedves NGO-k, árad a düh minden ellen, ami nem fér bele a ti korlátolt világképetekbe. „Orosz imperializmusról” beszéltek, holott a második világháború óta az USA a világ hegemónja (és előtte persze volt egy „Pax Britannica”). Ezt a „Történelem másképp” nevű közismert TikTok-videóból nem tudjátok meg… De miért is? Ez talán egy „kényelmetlen igazság”?
Aki figyelmen kívül hagyja a nyugati országok mai jólétének valódi okait – az ásványkincsekben gazdag nemzetek évszázados kizsákmányolását –, az a valódi Gonosz szószólójává válik. Igen, a megvesztegetés és lopás is bűncselekmény, vitathatatlanul! Aki azonban eltitkolja az igazságot, és így manipulálja az embereket, az sokkal súlyosabb bűnt követ el, mert a pozíciójának köszönhetően az egész országot polgárháborúba taszíthatja! A tüntetések szervezői valószínűleg nem gondolnak erre…
Mit tudunk az ukránokról?
Mert népszerűbb a kijevi rezsimért sírni. De tulajdonképpen miért is? Mit tudunk mi az ukránokról? Hiszen már az orosz agresszió kezdete előtt (a nemzetközi jog megsértését senki sem vitatja) országunk fele abban a hitben élt, hogy az ukránok maffiózók. És ha például jó sebészt kerestek, kíváncsi lennék, hány mostani tüntető „elégedett” volna meg akkoriban egy ukrán szakemberrel. Mit tudtunk mi Szlovákiában egyáltalán az ottani emberek sajátosságairól? Mit tudtunk mi a Donbaszban élő ukránok és az ott élő oroszok bonyolult viszonyáról?
Legyetek őszinték, aktivisták! De ti még magatokkal szemben sem tudtok ilyenek lenni. Szándékosan vágtok meg jeleneteket a Smer kormánypárt által szervezett tüntetésekről, majd hozzávágjátok a saját tüntetéseitek békés jeleneteit, amelyeken a tömeg Beethoven Örömódáját énekli. Ettől jobban érzitek magatokat, ugye? Olyan… Erkölcsileg felsőbbrendűnek? Hasonló ez ahhoz, mint amikor például a TA3 hírcsatornán a szimpatizánsotok, Alojz Hlina a kormánypárti szavazókat próbálja sértegetni azzal, hogy „falusinak” nevezi őket…
Figyeljetek: mi teljes jogú tagjai vagyunk az EU-nak, állítólag egyenrangú tagok. Az EU mégsem állt ki Szlovákia mellett az Ukrajnán keresztül történő gáztranzit leállítása ügyében! Akkor miért is énekelnénk az Örömódát? Hol van itt a testvéri összetartozás a nyugati partnereinkkel? Milyen partnerség az, amikor a férj elárulja a feleségét? Ez nem egy ok a válásra? Gondolkodjatok el rajta… Már ha van rá kapacitásotok.
Az érzelmekre kell hatni
Ha van valami, amit ki nem állhatok, az az emberi hamisság, amely erkölcsi mércének álcázza magát. Ráadásul, a kormányellenes tüntetéseket szervező csoport körbevette magát a színészek soraiból származó „véleményvezérekkel”, hogy befolyásolják azokat, akik nem tudják, mit is gondoljanak valójában az ukrajnai konfliktussal és a jelenlegi kormányunkkal kapcsolatban. Tudjuk jól, hogy az emberek meggyőzéséhez egyáltalán nem kell kőbe vésett gondolatokat mondani. A politikai marketing aranyszabálya, hogy a forma fontosabb, mint a tartalom. Ha szuverénnek tűnsz, nyertél. És ami a legfontosabb, az érzelmekre kell hatnod. Senkit sem érdekel a racionális elemzés. A Nyugat már régóta játssza ezt a játékot, és számos gyakorlati útmutató áll rendelkezésre (az egyik ilyen klasszikus Dale Carnegie „Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket” című könyve). Még azt is szabályozzák, hogy milyen időközönként kell a kezeinkkel hadonászni… Figyeljék csak meg például Ódor Lajos sajtótájékoztatóit.
Az ördög eszközei
A Béke Ukrajnának emberei a pozsonyi tüntetés előtti napon ezt írták a közösségi oldalukon: „Robert Fico megijedt, és úgy döntött, hogy a hatalom minden rendelkezésére álló eszközével megpróbálja megakadályozni, hogy pénteken kijöjjetek a terekre”. Ha ez az állítás igaz, és a miniszterelnök a hatalmát arra használta fel, hogy megakadályozza a tüntetéseket, akkor hogyan lehetséges, hogy több tízezer ember tüntetett a kormányhivatal előtt?
Épp erről beszélek – a civil aktivisták nem a valós érveken alapuló érdemi párbeszédre törekednek. Nem élnek ugyan a nyílt hazugságokkal, a módszereik azonban annál finomabbak: torzítás, félrevezetés, megtévesztés, támadás az ösztöneinkre (csak az érdekesség kedvéért: vallási szempontból ezek az ördög eszközei…). Ők azonban csak a személyes ambícióikat akarják megvalósítani, hogy „megmentsék a világot”. Valójában azonban csak az állam és a demokratikus rendszer tekintélyét ássák alá… És ez egy rosszindulatú és veszélyes tevékenység.
A kormány azonban nem hátrál meg – ha az előző köztársasági elnök több mint 500 ezer állampolgár népszavazás kiírására vonatkozó indítványát szemtelenül figyelmen kívül hagyta, miért kellene a jelenlegi miniszterelnöknek komolyan vennie pár tízezer utcai hangoskodót? Már nem 2018-at írunk, és ahogy Fico mondja: „Túl jártasak és tapasztaltak vagyunk ahhoz, hogy pár civil szervezet és néhány ukrán és grúz gárda felforgassa az államunkat”. Végezetül csak Bolek Polívka (a cseh színész szintén ott volt a pénteki pozsonyi tüntetésen) egy régebbi filmjét idézhetjük: Semmi sem lesz, és kész! (Hlavné správy)
Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával
A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…
Augusztus 20-ai ünnepi programok
Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…
Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…
Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.
A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak
A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a…