LEGOLVASOTTABB











Már tavaly decemberben nyilvánvaló volt, hogy Szlovákiában államcsíny készülhet

Az események, az egyes szereplők és cselekedeteik alapján arra a megalapozott következtetésre juthatunk, hogy azok, akik úgy tettek, mintha a kultúra védelmében léptek volna fel, valójában az államcsínyt menedzselték.

Az európai politikai elit egy európai szuperhatalomról álmodozik, az álmait azonban egyelőre nem sikerült megvalósítania (Fotó: europarl.europa.eu)
❚❚

A tavaly december 17-én megjelent cikkemben megfogalmazott gyanúm az idő múlásával és az elmúlt napok eseményeinek fényében megalapozottnak bizonyult, mivel az állami szervek a titkosszolgálatoktól származó hírszerzési információk alapján gyakorlatilag ugyanarra a következtetésre jutottak. Hogy bizonyos körök államcsínyre készülnek, azt az ország biztonsági tanácsának az összehívása is bizonyítja, amelyet általában olyan helyzetekben szoktak összehívni, amikor a nemzetet és az államot egzisztenciális veszély fenyegeti.

Azt gondolni, hogy a háttérben csupán a szlovák politikai ellenzék szabad, tisztességes és demokratikus parlamenti választások eredménye miatti elégedetlensége áll, az, hogy betegesen ki vannak éhezve a hatalomra és a hatalom megszerzésével járó anyagi előnyökre, durva leegyszerűsítés lenne. A lényeg, hogy a szlovákiai puccskísérlet nem elszigetelt jelenség a politikai térben. Ez egy tágabb kontextus része, és egy sor európai és globális jelentőségű esemény keretezi.

A szlovákiai puccskísérlet európai és globális kontextusa összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy a világpolitika főszereplői beindították a világ újrafelosztásával kapcsolatos játékukat. És persze az egypólusú világrendszer összeomlásával is, amely a keleti blokk struktúráinak és a reálszocializmus rendszereinek az összeomlása után, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején keletkezett. Harmincöt évvel a hidegháború vége után a hatalmi koordináták szöges ellentétben vannak azzal, ami egykor lehetővé tette az egyetlen szuperhatalommal rendelkező egypólusú világ kialakulását. Oroszország és Kína helyet követel magának annál az asztalnál, amelynél a globális jelentőségű kérdésekről döntenek.

A klasszikus európai hatalmak, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország már a második világháborút követően legfeljebb regionális, európai jelentőségű hatalmakká degradálódtak. Ezen az európai integrációs projekt sem változtatott, amely nem vezetett az Európai Egyesült Államok létrejöttéhez. Bár az EU formálisan nemzetközi jogi személyiséget szerzett, nem sikerült az európai nemzetállamok szövetségét európai szuperállammá alakítani. Ennek számos oka van, amire most nem szeretnék bővebben kitérni, az alapvető okok azonban leírhatók.

Az EU tagállamai és az európai politikai elit az európai integrációról és egy európai szuperhatalomról álmodoztak, az álmaikat azonban nem sikerült megvalósítaniuk. A nagy európai államok, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia erős gazdaságára támaszkodva erős jóléti államot építettek. Ironikus módon az erőfeszítéseik Achilles-sarka azonban a NATO-tagságuk és az amerikai nukleáris ernyőre való hosszú távú támaszkodásuk volt. Nem azzal a stílussal építették fel a hadseregeiket, hogy globális hatalmat és jelentős súlycsoportot képviselhessenek. Ráadásul a hidegháború korszakából származó, régóta fennálló árnyékkoncepció valósult meg, amely szerint a NATO nem hivatalos szerepe az volt, hogy távol tartsa a szovjeteket, térdre kényszerítse Németországot és legitimálja az amerikai jelenlétet Európában.

A német haderő, a Bundeswehr kezdetektől fogva az amerikai hadsereg karikatúrájaként épült fel. A szerepe az volt, hogy a Varsói Szerződés hadseregeinek első támadási hullámát felfogja, ha a Nyugat és a Kelet közötti heves konfrontáció kirobbanna. Bár Európa és az EU klubjában két atomhatalom is van – Nagy-Britannia és Franciaország –, ezek potenciálja inkább szimbolikus jelentőségű.

A NATO európai tagjainak katonai gyengesége tökéletesen megmutatkozott a volt Jugoszláviában zajló háború idején, amikor – egy jó adag leegyszerűsítéssel – az európaiak és az amerikaiak közötti munkamegosztás a következőképpen alakult: az USA feladata volt az ebéd elkészítése, míg az európaiakra maradt a takarítás és a mosogatás. Röviden, az európai hadseregek képtelensége arra, hogy az Atlanti-óceánon túli szövetségesükkel, az USA-val együtt technológiailag egyenértékű háborút folytassanak, teljes mértékben megmutatkozott.

Az európai politikára gyakorolt ideológiai hatások miatti gazdasági hanyatlás után az EU ugrásszerűen kezdett haladni saját politikai, gazdasági, katonai és technológiai jelentéktelensége felé. A zöld átmenet, az LMBTQ-ideológia, a genderpropaganda, a koronavírus-járvány kezelése és az ukrán kaland az EU-t egy marginális politikai erővé degradálta a globális ügyek szempontjából. (Hlavné správy)

Küldj nekünk tippet




Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával

A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: Ukrajna csak egy pufferzóna Oroszország és Európa között

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico rossz viccnek tartja Ukrajna további felfegyverzését

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videójában üdvözölte az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások alakulását, de rámutatott: egyelőre…

20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Augusztus 20-ai ünnepi programok

Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé

Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…

20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Több száz fős drogkereskedő hálózatot számoltak fel

Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel, a régóta készített akcióban több mint egymilliárd…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti

Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…

19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov: Moszkva célja kizárólag az oroszok védelme

Oroszország sohasem törekedett egyszerűen területek elfoglalására, Moszkva célja az oroszok védelme, akik évszázadok óta élnek ezeken a földeken – jelentette…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket

Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A lengyelek már elzavarnák a globalista kormányukat

A lengyelek 55,6 százaléka negatívan, 23,5 százalékuk pozitívan értékeli a kormány munkáját – derül ki az OGB közvéleménykutató kedden közzétett…

19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Macron őrjöng: Putyin egy ragadozó a küszöbünkön

Nem osztja Donald Trump amerikai elnök derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron. A francia elnök erről az amerikai NBC…

19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A német kancellár elárulta, mikor találkozhat Putyin és Zelenszkij

A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója – közölte Friedrich Merz német kancellár…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A liberálisok a modern rabszolgaság hívei

A tömeges bevándorlást erőltető liberális politikusokat egyáltalán nem az emberbaráti szeretet hajtja, épp ellenkezőleg – figyelmeztet legújabb, a The American…

19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját

Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.

19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO…

19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij még hétfőn is az oroszok ellen lázított

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a nap folyamán Washingtonban találkozott…

18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A belgáknak már nagyon elegük lett a migránsokból

Hétfőtől új, szigorúbb feltételek vonatkoznak Belgiumban a menedékkérők családegyesítési kérelmeire – közölte a belga szövetségi kormány. Anneleen Van Bossuyt bevándorlásügyi…

18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak

A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a…

18. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
18. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.