Zelenszkij egész Európát belesodorná a háborúba
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében azt szorgalmazta, hogy egész Európa fogjon össze Oroszországgal szemben, és azt is, hogy még több fegyvert és energiahordozót vásároljanak az Egyesült Államoktól.
„Oroszország 1,5 millió katonát tud kiállítani. Több mint 800 ezer ember van a mi fegyveres erőinkben. Franciaország a második helyen áll több mint 200 ezer fővel. Aztán Németország, Olaszország és Nagy-Britannia. Mindenki másnak kevesebb. Ez nem az a helyzet, amikor egy ország képes magát egyedül megvédeni, hanem össze kell fognunk” – fogalmazott Zelenszkij az Interfax-Ukrajina ukrán hírügynökség tudósítása szerint.
Megjegyezte: annak ellenére, hogy Oroszország általános gazdasági potenciálja sokkal kisebb, mint Európáé, Oroszország a lőszerek és katonai felszerelések többszörösét gyártja, mint egész Európa. Leszögezte, hogy Európának meg kell erősödnie biztonsági és gazdasági szempontból egyaránt. Arra szólította fel az európai országokat, hogy „ne spóroljanak a biztonságukon”, közvetve támogatva ezzel Donald Trump amerikai elnök felhívását, hogy a NATO-szövetségesek védelmi kiadásait a GDP-jük öt százalékára emeljék. Az államfő sürgette, hogy Ukrajna más európai országokkal közösen kezdjen el olyan légvédelmi rendszereket gyártani, amelyek védelmet nyújtanak minden típusú rakéta ellen.
Az ukrán elnök kiemelte, hogy az európai országoknak hosszú távú munkát kell végezniük valódi energiafüggetlenségük biztosítása érdekében. „Biztosítanunk kell, hogy egyetlen európai ország se függjön egyetlen energiaszolgáltatótól, különösen Oroszországtól ne. Az esély most a mi oldalunkon van, mert Donald Trump amerikai elnök több energiát készül exportálni” – vélekedett az ukrán elnök.
Csehországban Orbán egyik legjobb barátjára szavaznának a legtöbben
Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója…
Meteorológiai figyelmeztetés: pár órán belül durván lehűl a levegő
Az elkövetkező három napban az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet…
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte…
Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is
Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott…
Afrikai migránsok ostromolhatják meg Szlovákiát és Magyarországot
Azok az Afrikából származó illegális migránsok is megjelentek a balkáni migrációs útvonalon, akik korábban a spanyol és olasz partok felé…
Magyar Péter mellől menekülnek a nők
Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva…
Továbbra is a magyarországi tankolás a legolcsóbb
Az izraeli–iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a magyarországi üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a magyar üzemanyagárak pedig ismét kedvezőbben…
Az ukrán újságírók, elemzők és politikusok imádják Magyar Pétert
Az ukrán sajtó tele van Magyar Péter dicséretével, újságírók, elemzők, politikusok egymásra licitálva dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert ukránbarát…
Kövér László: a magyar kormány a globalista háttérhatalommal küzd
Az Európai Uniónak katasztrófát jelentene, ha Ukrajnát felvennék az EU-ba – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európa Szabadegyetemen…
Az ukránok teljesen letarolnák a visegrádi országok mezőgazdaságát
A visegrádi országok (V4) agrárkamarái közös nyilatkozatukban határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól az uniós termelők és fogyasztók érdekében –…