Ukrajna uniós csatlakozása letarolná az EU mezőgazdaságát
Súlyos, visszafordíthatatlan következményei lehetnek Ukrajna európai uniós csatlakozásának, a lépés ellehetetlenítené az EU mezőgazdasági termelését, és elvonná a tagállamoktól, így a gazdáktól is az európai uniós agrártámogatások jelentős részét – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kiadott közlemény szerint aggodalomra ad okot Ukrajna európai uniós csatlakozási szándéka, az Európai Uniótól pedig azt várják, hogy a csatlakozási tárgyalások során nagy hangsúllyal vegye figyelembe az ukrán mezőgazdasági termelés jövőbeli alakulását, s annak az egész unió agrártermelésére gyakorolt hatását. Hangsúlyozták, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiáll a magyar gazdák és az európai élelmiszertermelés megőrzése mellett.
Nyugati cégek terepe
A szakmai szervezet szerint Ukrajnában 41 millió hektár termőföld van, ebből 32,5 millió hektár szántóföld. A jelenlegi tagországokban élő gazdáknak óriási versenyképességi hátrányt jelentene Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz, mert annyi terület érkezne az unióba, mint a mostani termőterületek harmada.
Az ukrán földek mintegy harmadát néhány agráróriás használja, külön-külön is több százezer hektárt tartva a kezében. Az Ukrajnában működő nyugati hátterű cégek pedig nagy előnyre tesznek szert azáltal, hogy nem kell betartaniuk a szigorú élelmiszerbiztonsági és állatjóléti előírásokat, amelyeket más, uniós országoknak viszont igen, azért hogy támogatásban részesüljenek és termelni tudjanak.
Komoly kár fenyeget
Az Európai Bizottság nem készített elemzést az esetleges ukrán uniós csatlakozás mezőgazdaságra gyakorolt várható hatásairól, de elmondható, hogy Ukrajna csatlakozása komoly hatással lenne az európai uniós közös agrárpolitikára is, hiszen a jelenleg 157 millió hektárnyi támogatásra jogosult terület 41 millió hektárral bővülne.
A tét tehát nem kicsi: csatlakozásával Ukrajna válna az agrárforrások legnagyobb haszonélvezőjévé, a KAP teljes költségvetésének mintegy harmadát tenné zsebre az ország a közös alapból, megrövidítve ezzel a szigorú európai uniós előírásokat sok éve betartó uniós gazdálkodókat, köztük a magyar termelőket is – figyelmeztet a szakmai szervezet.
Nem számíthatunk Brüsszelre
Meg kell jegyezni, hogy a megnövekedett ukrán import okozta piaci zavarok kezelésében a határmenti tagállamok nem számíthattak az Európai Bizottságra, sőt, teljes hozzá nem értésre vall, hogy az uniós importtilalmat a betakarítás idején szüntették meg. Az ukrán agrárgazdaságok koncentrációja magas, ami gyors beruházási kapacitást biztosít számukra. Ennek köszönhetően Ukrajna nagyon gyorsan és könnyen átállíthatja termelését, ha piaci lehetőség nyílik rá. Jó példa erre a cukortermelés alakulása: Ukrajna a 2021-es 220 ezer hektárról 2024-re több mint 300 ezer hektárnyi cukorrépa termesztésére állt át.
Hozzátették, ha a piaci helyzet megkívánja, mindez a paradicsom, a burgonya, vagy akár a nagyobb beruházásokat igénylő ágazatok esetében is megismétlődhet. Könnyen lehet, hogy a búza, a kukorica, vagy a csirkehús és a tojás után újabb termékkörökben árasztja el ukrán áru a piacot. Ukrajna uniós csatlakozásával ráadásul már arra sem lenne lehetőség, hogy egyoldalú tilalmat tartsunk fenn a magyar gazdák és fogyasztók érdekében.
Mindezeket figyelembe véve elmondható, hogy Ukrajna esetleges európai uniós csatlakozása veszélyeztetné az európai gazdák megélhetését, ugyanis az európai gazdák nem tudnak versenyezni a nyugati nagytőke tulajdonában álló többszázezer hektáros ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb szabályok betartásával termelnek – írták a közleményben.
Az erdélyi magyarok Orbán Viktorra szavaznak
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki…
Orbán Balázs: csak a Fidesszel maradhatunk ki a háborúból
A békének, a háborúból és a háborús felkészülésből való kimaradásnak ma Magyarországon csak a Fidesz-KDNP, a nemzeti kormány és Orbán…
Magyar Péter mindenkit elhallgattatna
Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza Párt megszorító csomagjáról; mindent bevetnek, hogy ne derüljön ki az igazság…
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz,…
Figyelemfelkeltő kampány indul a Tisza adóterveiről
Figyelemfelkeltő kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) a Tisza Párt adóterveiről – jelentette be Lajkó Fanni, a szervezet alapító…
Erre ügyeljünk az ünnepek alatt a hivatalokban
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – adta hírül a Közigazgatási és Területfejlesztési…
Ezt üzenik a nyugdíjasok a Tisza Pártnak
Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén! – nyilatkozta Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja a jokor.hu nyugdíjasportálnak.
Egyszerűbb lesz az örökbefogadás
Társadalmi vitára bocsát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) két módosítási javaslatot, hogy az örökbefogadó vagy nevelőszülőre váró gyermekek esetében…
Január 15-ig lehet pályázni a Csoóri Sándor-programban
Január 15-ig pályázhatnak a népi kultúra területén tevékenykedő alkotók vagy közösségek támogatásokra a pénteken megjelenő Csoóri Sándor-programban – közölte Novák…





















