LEGOLVASOTTABB











Kallas európai háborúval riogat

Oroszország, ez a rendkívül felfegyverzett ország „egzisztenciális fenyegetést jelent mindannyiunk biztonságára mindaddig, amíg nem fektetünk még többet védelmi képességeinkbe” – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) éves konferenciáján tartott beszédében szerdán.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője beszédet mond az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) éves konferenciáján Brüsszelben (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)
❚❚

Kaja Kallas hangsúlyozta: Oroszország az együttműködés helyett a háborús gazdaságra való átállást választotta, és mára több fegyvert és lőszert gyárt három hónap alatt, mint amennyinek gyártására az uniós tagállamok egy év alatt képesek. Kijelentette: Oroszország nemcsak néhányak, hanem mindenki számára problémát jelent. Több nemzeti hírszerző ügynökség szerint Oroszország három-öt éven belül próbára teheti az EU védekezési képességét. Európát ismét háború fenyegeti, ezért – mint hangsúlyozta – összefogásra van szükség. A legrosszabbra, a háborúra kell felkészülni – jelentette ki.

Szavai szerint nincs szükség európai hadseregre, hanem huszonhét nemzeti hadseregre van szükség, amelyek képesek együttműködésre az elrettentés és Európa védelme érdekében. Hangsúlyozta továbbá: a védelmi kiadások fokozására, az európai védelmi ipar erősítésére és összehangolására van szükség.

Küldj nekünk tippet




Latin-amerikai migráns ölt meg egy 24 éves lengyel diáklányt

Mintegy ezren vettek részt vasárnap a közép-lengyelországi Torun városában egy csendes meneten, amelyet egy Lengyelországban illegálisan tartózkodó venezuelai állampolgár által…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Jemen osztozik Teherán sorsán: Izrael rakétákkal lőtte a jemeni kikötőket

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Elfogyott Trump türelme: az USA augusztus 1-jétől bevezeti a vámokat

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csehországban Orbán egyik legjobb barátjára szavaznának a legtöbben

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meteorológiai figyelmeztetés: pár órán belül durván lehűl a levegő

Az elkövetkező három napban az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is

Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Afrikai migránsok ostromolhatják meg Szlovákiát és Magyarországot

Azok az Afrikából származó illegális migránsok is megjelentek a balkáni migrációs útvonalon, akik korábban a spanyol és olasz partok felé…

06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter mellől menekülnek a nők

Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Továbbra is a magyarországi tankolás a legolcsóbb

Az izraeli–iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a magyarországi üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a magyar üzemanyagárak pedig ismét kedvezőbben…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukrán újságírók, elemzők és politikusok imádják Magyar Pétert

Az ukrán sajtó tele van Magyar Péter dicséretével, újságírók, elemzők, politikusok egymásra licitálva dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert ukránbarát…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump végül megkegyelmez Zelenszkijnek?

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonon megbeszélést folytatott az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki…

05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kövér László: a magyar kormány a globalista háttérhatalommal küzd

Az Európai Uniónak katasztrófát jelentene, ha Ukrajnát felvennék az EU-ba – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európa Szabadegyetemen…

05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Fico ugyanolyan csúnyán végezheti, mint Vučić

Mi vár Robert Fico szlovák kormányfőre az elkövetkező időszakban? Erre a kérdésre jóval könnyebb a válasz, mint gondolnánk. Elég figyelni…

05. 07. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump elismerte, hogy az illegális migránsok egy része nélkülözhetetlen

Donald Trump kivételt helyezett kilátásba a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében a kitoloncolások alól – az elnök ezt a szándékát…

04. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok teljesen letarolnák a visegrádi országok mezőgazdaságát

A visegrádi országok (V4) agrárkamarái közös nyilatkozatukban határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól az uniós termelők és fogyasztók érdekében –…

04. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Génmódosított szójababbal etetne minket az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó…

04. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 07. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Épp hatalmas áramkimaradás sújtja a milliós cseh fővárost, Prágát

Áram nélkül maradt péntek délelőtt Prága jelentős része. A több mint egymillió lakosú cseh fővárosban leállt a villamosközlekedés, és nem…

04. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.