Szlovákiában már idén olcsóbb lehet a fűtés
Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) – a földgázárak tavaly év végi tőzsdei esésére reagálva – csökkentené a díjszabást egyes hőszolgáltatók esetében. Mire számíthatunk?
Az ÚRSO saját kezdeményezésére eljárást indított a hőszolgáltatás árképzésével kapcsolatban. „A folyamatban levő eljárások célja, hogy a háztartások számára indokolt esetben már idén csökkentsék a hődíj változó összetevőjét, hogy ne kelljen 2026 márciusáig vagy áprilisáig várni a számlák kiegyenlítésére” – mondta el Jozef Holjenčík, az ÚRSO elnöke. Egyelőre 173 hőszolgáltatóval vették fel a kapcsolatot, hogy felmérjék a helyzetet. Azon megkeresett hőszolgáltatók esetében, akiknél a hő előállítására szánt földgáz beszerzési ára 2025-ben jóval alacsonyabb lesz, mint 2024-ben, és nem tervezték, hogy az Árszabályozási Hivatalhoz fordulnak a hő árának 2025-ös módosításával kapcsolatos kérelemmel, az ÚRSO saját kezdeményezésére már 2024 végén eljárást kezdeményezett.
„Ezt a lakosság érdekében tesszük. A földgáz, mint árucikk alacsonyabb árának a pozitív hatása az érintett hőfogyasztók számára így már idén megjelenik a díjszabásban, nem csak az év vége és a jövő márciusi vagy áprilisi elszámolás után, így a fogyasztók ezt a hatást hamarabb megérezhetik a pénztárcájukon” – tette hozzá Jozef Holjenčík.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























