Fico Ukrajnáról is tárgyalt Törökországban
Az ukrajnai helyzet megoldásáról is tárgyalt Robert Fico (Smer) szlovák kormányfő hétfői hivatalos törökországi látogatása során Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
A szlovák kormányhivatal által kiadott szűkszavú nyilatkozat szerint Fico Recep Tayyip Erdogan elnökkel folytatott ankarai tárgyalásai során a kétoldalú és kereskedelmi kapcsolatok mellett az „igazságos és tartós ukrajnai béke elérésének módjáról” is tárgyalt. Fico szerint Törökország fontos közvetítő lehet az „égetően szükséges béketárgyalásokon”.
A törökországi látogatás célja a kormányhivatal szerint az üzleti kapcsolatok fejlesztése volt, a miniszterelnök az atomenergia, a vízgazdálkodás vagy az autóipar területén lát lehetőségeket. Robert Fico és Recep Tayyip Erdogan a Török Áramlat gázvezeték lehetséges felhasználásáról is tárgyalt, a hivatalos törökországi látogatás során a szlovák delegáció tagjai négy szerződést írtak alá a török féllel, nevezetesen a Szlovákia és Törökország közötti stratégiai partnerség, a kultúra, a hadsereg és a gazdaság területén történő együttműködésről. A szlovák kormányfőt Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter, Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszter, Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter és Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter is elkísérte törökországi útjára.
Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny
Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…
Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége
Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…
Újabb merénylet az európai gazdák ellen
A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.
Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon
A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.
Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők
Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…
Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra
Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…
Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…
BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő
A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…
Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak
Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…
Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek
Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…
























