LEGOLVASOTTABB


Izraelbe érkeztek a Hamász fogságából kiszabadult túszok

Izraelbe érkeztek a Hamász fogságából vasárnap kiszabadult izraeli túszok – jelentették a megérkezésüket élő adásban követő izraeli tévécsatornák.

Palesztin zászlót lengető tüntetők a Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael közötti tűzszüneti megállapodás bejelentését ünneplik a marokkói fővárosban, Rabatban. (Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi)
❚❚

A Nemzetközi Vöröskereszt a Gázai övezetből kiszállította és átadta az izraeli hadseregnek (IDF) a túszalkuval kiszabaduló első három izraeli túszt, három fiatal nőt.

Romi Gonent, Emily Damarit és Doron Steinbrechert először az övezet szomszédságában fekvő Reim katonai támaszponton berendezett fogadóállomásra vitték, ahol mintegy két órát tartózkodnak. Ott édesanyjuk fogadta őket, átöltöztek, orvosok, pszichológusok felmérték egészségi állapotukat.

A túszalku első, 42 napos szakaszában harminchárom „humanitárius esetnek” minősülő túszt, nőket, gyermekeket, idősebb vagy férfiakat enged szabadon az iszlamista Hamász terrorszervezet.

Az első három túsz vasárnap elengedése után az alku hetedik napján további négy túszt bocsátanak szabadon. Ekkor a Hamásznak be kell jelentenie, hogy ki él a névsorban szereplő harminchárom elhurcolt közül, majd a 14., 21., 28. és 35. napon összesen 12 elrabolt nyeri vissza szabadságát – egy-egy alkalommal hárman. A megállapodás utolsó hetében térhet vissza otthonába az ebben a csoportban számon tartott további tizennégy elhurcolt ember vagy földi maradványuk. A túszalku további, második és harmadik szakaszában engedik el a további hatvannégy izraeli túszt cserébe a háború befejezéséért, és az izraeli katonák távozásáért az övezetből.

Küldj nekünk tippet




Tudjuk, mitől szálltak el a tojásárak

Az étkezési tyúktojás 2024 második félévétől tapasztalt jelentős áremelkedése több tényező együttes hatására alakult ki – közölte hétfőn a magyar…

07. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így spórolhatunk a lakásvásárláson és -bérlésen

Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Jemen osztozik Teherán sorsán: Izrael rakétákkal lőtte a jemeni kikötőket

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Latin-amerikai migráns ölt meg egy 24 éves lengyel diáklányt

Mintegy ezren vettek részt vasárnap a közép-lengyelországi Torun városában egy csendes meneten, amelyet egy Lengyelországban illegálisan tartózkodó venezuelai állampolgár által…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Elfogyott Trump türelme: az USA augusztus 1-jétől bevezeti a vámokat

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre…

07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Csehországban Orbán egyik legjobb barátjára szavaznának a legtöbben

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója…

07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
07. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meteorológiai figyelmeztetés: pár órán belül durván lehűl a levegő

Az elkövetkező három napban az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet – hívta fel a figyelmet…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben

Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton, Kunszentmárton és Tiszaföldvár között vasárnap hajnalban történt buszbalesetben – közölte…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: meg fogjuk nyerni a következő választást is

Meg fogjuk nyerni a következő választást is, ez a terv – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Krónika Online-nak adott…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Afrikai migránsok ostromolhatják meg Szlovákiát és Magyarországot

Azok az Afrikából származó illegális migránsok is megjelentek a balkáni migrációs útvonalon, akik korábban a spanyol és olasz partok felé…

06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter mellől menekülnek a nők

Magyar Péter mellől menekülnek a nők – írta közösségi oldalán a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arra reagálva, hogy családi okokra hivatkozva…

06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
06. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Továbbra is a magyarországi tankolás a legolcsóbb

Az izraeli–iráni konfliktus lezárultával, az átmeneti megugrást követően a magyarországi üzemanyagárak is csökkenni kezdtek; a magyar üzemanyagárak pedig ismét kedvezőbben…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukrán újságírók, elemzők és politikusok imádják Magyar Pétert

Az ukrán sajtó tele van Magyar Péter dicséretével, újságírók, elemzők, politikusok egymásra licitálva dicsérik a Tisza Párt elnökét, mert ukránbarát…

05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump végül megkegyelmez Zelenszkijnek?

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonon megbeszélést folytatott az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki…

05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kövér László: a magyar kormány a globalista háttérhatalommal küzd

Az Európai Uniónak katasztrófát jelentene, ha Ukrajnát felvennék az EU-ba – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európa Szabadegyetemen…

05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico ugyanolyan csúnyán végezheti, mint Vučić

Mi vár Robert Fico szlovák kormányfőre az elkövetkező időszakban? Erre a kérdésre jóval könnyebb a válasz, mint gondolnánk. Elég figyelni…

05. 07. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
05. 07. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump elismerte, hogy az illegális migránsok egy része nélkülözhetetlen

Donald Trump kivételt helyezett kilátásba a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében a kitoloncolások alól – az elnök ezt a szándékát…

04. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 07. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok teljesen letarolnák a visegrádi országok mezőgazdaságát

A visegrádi országok (V4) agrárkamarái közös nyilatkozatukban határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól az uniós termelők és fogyasztók érdekében –…

04. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
04. 07. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.