Deutsch: ki kell állni a magyar érdekek mellett
Ki kell állni a magyar érdekek, a békepárti törekvések, a nemzeti szuverenitásunk mellett – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Deutsch Tamás kifejtette: Donald Trump elnökké választásával és azzal, hogy a Republikánus Párt az Egyesült Államok törvényhozásának mindkét házában többséget szerzett, valamint a 2024 júniusában az európai parlamenti választásokon aratott nagy sikerükkel a patriótáknak nagyon erősek a politikai pozíciói. A globalisták, a „sorosista erők” amerikai egyesült államokbeli veresége azzal a következménnyel jár, hogy Washingtont föl kell adniuk, és ezek az erők főhadiszállásukat át fogják helyezni Európába, Brüsszelbe – tette hozzá.
„Sorosista” koalíció
Deutsch Tamás azt mondta, Magyar Péter brüsszeli pártja az Európai Néppárt, Gyurcsány Ferenc brüsszeli pártja, az Európai Szocialisták Pártja és az európai liberálisok globalista, „sorosista” koalíciót hoztak létre az Európai Parlamentben. A képviselő ezért arra számít, hogy még erősebb, még durvább támadások fogják érni a patrióta erőket.
Vissza kell vágni
A politikus hangsúlyozta: nem egyszerűen vissza kell utasítani a támadásokat, hanem ellentámadásba kell lendülni, jogi és politikai eszközöket kell találni annak érdekében, hogy sikerüljön véget vetni ennek az elképesztő támadássorozatnak, amely Magyarországot főleg az Európai Parlamentben éri. Egyszer és mindenkorra világossá kell tenni, hogy bármekkora erőket is mozgósítanak, nincs esély arra, hogy a genderideológiai őrülettel szembeni fellépés ügyében bármilyen engedményt tegyen Magyarország nemzeti kormánya – szögezte le.
A képviselő szerint az Európai Parlamentben Magyarországot, a magyar állam működését egészen nevetséges, másik oldalról pedig felháborító támadás fogja érni jövő héten egy parlamenti vita során. Minden követ meg fognak mozdítani annak érdekében, hogy „el tudják lopni, rabolni azokat az európai uniós forrásokat, amelyek jog szerint nekünk járnak” – mondta a politikus.
Deutsch Tamás szavai szerint a következő hetekben, hónapokban gyakran fel fog bukkanni egy újabb „bűvszó”, a smart conditionality, azaz okos kondicionalitás, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy túl a jog szerint járó uniós források ellopásán, azt akarják elérni, hogy ne a magyarok által megválasztott törvényes hatóságok dönthessenek a Magyarországnak járó uniós források felosztásáról. Brüsszelben akarják eldönteni, hogy Magyarországon ki kaphat uniós forrásokat – mondta.
Lengyel jogtiprás
A képviselő álláspontja szerint ami jelen pillanatban Lengyelországban történik, az a jogállamiság lábbal tiprása. A Donald Tusk miniszterelnök vezette lengyel kormány „sorosista, pressmanista testtartással, stílussal kívánja elvégezni” a soros EU-elnöki feladatot. Ugyanakkor hangsúlyozta, a történelmi magyar-lengyel barátság még akkor is meglesz, amikor már senki nem fog emlékezni „erre a baljós időszakra, amit a mai lengyel miniszterelnök neve fémjelez”.
Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról
Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel…
A lengyel kormány a magyar családokat fenyegeti
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.
Amerika is szállíthat fűtőelemeket a paksi atomerőműbe
A magyar kormány az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett megkezdi az egyeztetéseket az amerikai nukleáris fűtőelemek vásárlásáról is a bővülő…
Brüsszel az állítólagos magyar kémsztori után kémkedik
Az Európai Bizottság szolgálatai nagyon komolyan veszik a magyar hatóságoknak tulajdonított kémkedési vádakat, amelyek uniós intézmények munkatársait érintik – jelentette…
Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről
Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…
Egyre több a migráns a magyar határnál
A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…
Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…
Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?
Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…