Nem tetszett neki a szivárványos zászló: kirúgta őt a pozsonyi Volkswagen
A Volkswagen Slovakia pozsonyi autógyár vezérigazgatója, Wolfram Kirchert visszautasította a találkozót a vezető szlovák kormánypárt, a Smer EP-képviselőivel, Ľuboš Blahával és Erik Kaliňákkal, akik levélben kérték tőle a megbeszélést. Azt akarták rajta számon kérni, hogy miért bocsátották el az üzemből azt a dolgozót, aki letépte a pozsonyi üzem előtti zászlórúdról a szivárványos zászlót.
„Nem látok okot sem közös találkozóra, sem vitára. A kérésüket elsősorban politikailag motiváltnak tartom, és az önök által választott kommunikációt sem tekintem a tiszteletteljes párbeszéd alapjának” – írta válaszában Kirchert. A vezérigazgató egyúttal hangsúlyozta: „a vállalat intézményesített értékei és elvei nem képezik alku tárgyát”.
„Ahelyett, hogy együttérzést és szolidaritást tanúsított volna az alkalmazottjukkal, ön arrogáns módon visszautasította az Európai Parlament képviselőit” – jelentette ki Blaha. Szerinte Kirchertet nem érdeklik az alkalmazottai, mivel könyörtelenül elbocsátotta egyiküket. Azt is mondta, hogy az autógyár vezérigazgatójának a levelét politikai nyilatkozatnak tekinti, „hadüzenetnek a szlovákok ellen, akiknek más a véleménye, mint önnek”.
A kirúgott alkalmazott pert indít a cég ellen. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a munkások Szlovákiában védelmet élvezzenek a külföldi vállalatok arroganciájával szemben. Tisztelt Kirchert úr, a mai nappal ön a progresszív ideológia arcává vált. Nem mi akartuk ezt a konfliktust, ön választotta azt arroganciájával és politikai radikalizmusával” – nyilatkozta Blaha. Hozzátette, hogy amikor majd a Volkswagen vezetője szeretne találkozni velük, mint EP-képviselőkkel, és lobbizna az autógyárért, eszükbe fog jutni a levele. „Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy egész Szlovákia megtudja, milyen brutálisan propagálja az LMBTQ-ideológiát, és milyen igazságtalanságot követett el” – egészítette ki Erik Kaliňák.
Az ügy háttere, hogy a Volkswagen egyik alkalmazottja azonnali hatályú felmondást kapott, mert levette az üzem előtti zászlórúdról az LMBTQ-ideológia jelképét, a szivárványos zászlót. Az autógyár egy korábbi állásfoglalásában azt írta, hogy a szivárványos zászló kitűzésével a homofóbia, bifóbia és transzfóbia elleni küzdelem nemzetközi napjáról emlékeztek meg.
Több tízmilliárd dollárnyi juttatást vonnak meg az illegális migránsoktól
A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben…
A Tisza álprofilok mögé bújó ismeretlen személyek digitális mozgalma
A Tisza Pártot a balliberális nyilvánosságban ugyan már a 2026-os választás győztesének tüntetik fel, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint a…
Orbán Balázs: Magyarország jólétét akkor is meg kell őrizni, ha jön egy világégés
„A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, aminek több látható jele is van. Ide tartozik, hogy másfélszer annyit költ a…
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor
Hétfőn indulhat haza Kapu Tibor kutatóűrhajós – közölte a HUNOR – Magyar űrhajós Program a Facebook-oldalán.
Hatalmas botrány fenyeget a Sziget Fesztiválon a miniszter szerint
Antiszemita gyűlöletbeszédnek a Szigeten sincs helye – írta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter pénteken közzétett Facebook-posztjában. „Ma levelet…
Orbán megakadályozná a közös uniós hitelt Ukrajna finanszírozására
Nem szabad közös uniós hitelt felvenni Ukrajna finanszírozására, „ezt én a végsőkig ellenezni fogom” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a…
Kétgyermekes apa volt a kényszersorozás következtében elhunyt magyar férfi
Negyvenöt éves kétgyermekes apa volt az a beregszászi magyar férfi, aki ukrán sorozótisztek bántalmazása után halt meg – hangzott el…
Ukrán toborzók vasdoronggal verték a magyar állampolgárt, aki később meghalt
Berendelték Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek úgy megvertek egy magyar férfit kényszersorozás közben Kárpátalján, hogy később belehalt sérüléseibe –…