Szlovákia nem kér Brüsszel legújabb ideológiai javaslatából
Szlovákia nem fogja támogatni az Európai Bizottság (EB) legújabb emissziós javaslatát, amely alapján az eddigi terveknél korábbi időpontig, 2040-ig kellene 90 százalékkal csökkenteni a széndioxid-kibocsátást az Európai Unióban – derül ki Tomáš Taraba szlovák környezetvédelmi miniszter közösségi médiában közzétett bejegyzéséből.
„Ezek az ideológiai alapú javaslatok annak bizonyítékai, hogy a brüsszeli bürokraták már teljesen elveszítették a kapcsolatot a valósággal” – idézte Taraba szavait a szlovák TASR hírügynökség. A szakminiszter hozzátette: az EB tervei azt mutatják, hogy a bizottság vagy nincs tisztában azzal, hogy milyen gazdasági veszélyhelyzetben van az európai és a szlovák ipar, vagy egyáltalán nem érdekli őket ez a helyzet.
Taraba bejegyzésében felidézte: az autóipar legmagasabb szintű képviselői a pozsonyi kormány ülésén meghatározták azt a három tényezőt, amely a leginkább negatív befolyással van a versenyképességükre. Ezek a következők: az emissziós normák uniós szigorításai, amelyekhez senki nem igazodik az unión kívül, a magas energiaárak és a hulladékégetők hiánya. „Brüsszel és a szlovákiai ellenzék minden egyes pontban a velünk ellentétes oldalon állnak. A szankciókkal tovább emelik az energiaárakat, az emissziós normák szigorításával gyengítik az ipart, a hulladékégetők elleni támadásokkal pedig azt az üzenetet küldik az ipar képviselőinek, hogy ne gyártsanak itt semmit, inkább menjenek más országokba” – szögezte le a szlovák környezetvédelmi miniszter.
Az Európai Bizottság nemrég közzétett tervei alapján az Európai Uniónak 2050-re kellene elérnie a karbonsemlegességet, 2040-re pedig annak a célnak a teljesítését tűzték ki, amely szerint az EU-ban az 1990-es szinthez képest 90 százalékkal visszafogják a széndioxid-kibocsátást. Az EB ezen terveivel kapcsolatban már több tagállam jelezte, hogy azok megvalósítását nem tartják reálisnak.
Az Európai Bizottság a liberális médiaterror élharcosa
Az Európai Bizottság a szavak szintjén ugyan támogatja a szólás- és médiaszabadságot, valójában azonban a liberális médiaterror legvadabb védelmezője. Míg…
Magyar Péter egyre alávalóbb módszerekkel támadja a Fideszt
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter kedden a Facebook-oldalán osztott meg egy dokumentumot, ami szerinte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát…
Hétfői szupervihar: erre ügyeljenek, akiknek ma utazniuk kell
A hétfői heves vihar az összes magyarországi közlekedési eszközt és pályát érintette: a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos…
Brüsszel és Kijev dezinformációs kampányokkal próbálja megtörni Orbánt
A magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal elemzést készített a Magyarország ellen indított, külföldről finanszírozott dezinformációs kampányokról, amelyek az Orbán-kormány külpolitikáját próbálják aláásni.…
A komplett globalista elit a magyar kormány megbuktatását tűzte ki célul
Ha a nagy képet nézzük, akkor a globalizmus és a globalisták a rendszer, a magyar jobboldal pedig az ellenzék, és…
Ezért nem akar békét Ukrajnában az Európai Bizottság
Két világos ok is van arra, hogy Brüsszel miért nem akar békét Ukrajnában – figyelmeztet Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…
Milliárdos szolgálati luxusvillát rendelt Ruszin-Szendi Romulusz
Egymilliárd forintot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt honvédségi vezérkari főnök számára kialakított…
Tudjuk, mitől szálltak el a tojásárak
Az étkezési tyúktojás 2024 második félévétől tapasztalt jelentős áremelkedése több tényező együttes hatására alakult ki – közölte hétfőn a magyar…
Így spórolhatunk a lakásvásárláson és -bérlésen
Az első lakásvásárlóknak meghirdetett Otthon Start program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a…